7.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeTudástárTermészetvédelem, élőlények védelmeA pécsi havi-hegyi mandulafa nyerte el, 2016 után idén is, az Év...

A pécsi havi-hegyi mandulafa nyerte el, 2016 után idén is, az Év Fája címet

A pécsi havi-hegyi mandulafa nyerte el idén az Év Fája címet – közölte a kezdeményezést 2010-ben életre hívó Ökotárs Alapítvány. Az online szavazáson győztes pécsi mandula egy csavarodott törzsű, több mint 100 éves fa, ami a Havi-hegy csúcsán álló, pécsi Havas Boldogasszony-templomnál fogadja az érkezőket.

Bátaszék legöregebb fája, a 300 éves molyhos tölgy 2016-ban az év európai fája címet is elnyerte

A templomot az 1690-91 évi pestisjárvány túlélői építették, hátukon hordva fel az építőanyagot a város fölé magasodó fehér sziklákra, a Kokas-dombra. A legenda szerint azért ide, mert egy álom szerint ott kellett állnia a hálából épülő templomnak, ahol hó esett azon az augusztusi éjjelen, amikor elhatározták építését. Meg is találták a foltot az azóta már Havi-hegynek nevezett dombon.

A Havi-hegy mandulafáit 1916-ban említik először a napilapok, később 1926-ban is megerősítik, hogy a hegyre mandulafák alatt vezet az út: „A Havi-hegyre vezető utat valamikor szép mandulafák árnyékolták, dacoltak az északi széllel, valahogyan olyan meleggé, olyan kedvessé tették a templom megközelítését. Tavasszal virágban pompázott az oldal, nyáron enyhe árnyékot nyújtottak az arra járóknak, ősszel meghozták a rájuk szánt fáradozás gyümölcsét.”

Pécs, 2018. október 19.
Az év fájának választott mandulafa a pécsi Havihegyen 2018. október 18-án.
MTI/Sóki Tamás

A mandulavirágzás egészen elbűvölő tavasz-hangulatot varázsol a még alvó márciusi tájba a pécsi Mecsek-oldalon. A Havi-hegyen még magasztosabb ez a tavasz-ébredés, hiszen ott áll a kis kápolna is, amivel együtt igazán megható a látvány. A csodálatos panoráma és a különleges atmoszféra, melyet a táj varázsának és a történelmi korok lenyomatának itt különösen szembetűnő összefonódása teremt meg, a gyerekeket is rabul ejti.

A Hős Fa címet a Római-parti fák, míg az Országos Erdészeti Egyesület különdíját pedig egy óriási tölgyfa, a szebényi nagy fa kapta ebben az évben. Az Év fája versenybe idén 35 jelölés érkezett, amelyekből tizenkettőt juttatott a döntőbe az Ökotárs Alapítvány szakmai zsűrije.

A közönség így a ceglédberceli falu fája, a kimlei hárs, a Mária utcai mesefa, a Rómain álló fák, a mesebeli galagonya a pogányi Zsályaligetben, a Nagykovácsi templomkert odvas hársfája, a pécsi havi-hegyi mandulafa, a szebényi nagy fa, a kamuti tudás fája, a zalai dombokat vigyázó pacsai öreg hárs, a zuglói mezős fák és a békéscsabai égigérő gerlai vackor közül választhatta ki az Év fáját online szavazással.

A 2018-as magyarországi győztes pécsi mandula a 2019 elején rendezendő európai versenyben is indul, amelynek győztese az Európai Év Fája címet nyeri el. A nemzetközi versenyen többször is második helyezést értek el, háromszor pedig elsőként végzett a magyar fa. Tavaly Zengővárkony hős szelídgesztenyéje a negyedik helyen végzett 13 ország fái között.

Az Év Fája vetélkedő keretében nem a legnagyobb vagy legöregebb fát keresik, hanem azt, amelyik a jelölőknek valamiért fontos: kapcsolódik hozzá egy helyi történet, találkozási pontot kínál – vagy bármilyen más szerepet tölt be az ott élők mindennapjaiban írja a különleges kezdeményezésről az alapítvány.

Forrás: erdekesvilag.com

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem