Image default

2015 04 24 133637

A passzívitás Számos filozófiai rendszer az ember működésében is vizsgálja az élet minden szintjén látható kettősséget. Eszerint a fény-sötétség, nyár-tél, mozgás-mozdulatlanság mint két egymást felváltó fázis jelenik meg az emberben: ébrenlét-alvás, aktivitás-passzivitás. Kiegyensúlyozott életről, egészségről csak akkor beszélhetünk, ha a két energia egyenlően erős, és a kettő egymásba alakulása az ember számára megfelelő ritmust követ. Bármiféle eltérés, kizökkenés ebből a mind ránk, mind az egész természetre jellemző éltető lüktetésből, előbb-utóbb testi-lelki betegségekhez vezet.

Az egyik lehetséges gond a túlzott passzivitás, a tehetetlenség irányába való kizökkenés. A téma azért is fontos, mert sokszor akkor is a passzivitásról van szó, ha éppen az ellenkezőjére gondolna az ember. Az indiai filozófiai tanítás szerint akkor is a tehetetlenség (Tamasz) jellemez bennünket, ha ugyan sokat cselekszünk, de nem azt tesszük, amit tennünk kell.

Amikor az ember megbetegszik, akkor magától értetődően felkeresi orvosát, és tőle, illetve a kezeléstől várja, hogy visszatérjen az egészsége. Minél kevesebbet kell saját magunknak tenni, annál jobban örülünk neki, a legnehezebben pedig azt viseljük, ha a szokásaink, életvitelünk megváltoztatására irányuló előírásokat kapunk. Éppen abban nehéz aktívnak lennünk, ami a betegség kialakulásához vezetett, és aminek orvoslása a legbiztonságosabb gyógyulási utat is jelentené.

Amikor a természet leng ki az egyensúlyából, ami a pusztító szelekben és a földre zúduló óriási mennyiségű esőkben is megnyilvánulhat, akkor gondolkodni és vitatkozni kezdünk azon, hogy milyen mértékben felelős ezekért az ember tevékenysége a Földön. Sokkal kényelmesebb bizonygatni azt, hogy tulajdonképpen nem is tehetünk semmit, és ártatlan áldozatai vagyunk a természet szeszélyének, mint bármiben is megváltoztatni az életmódunkat, hogy legalább mérsékeljük az ember okozta levegő- és vízszennyeződéseket.

Mintha a tehetetlenség betegsége az egész emberiséget gúzsba kötné, és sem belátásunk, sem erőnk nincs, hogy megtegyük a helyénvaló lépéseket, amelyek minden esetben a baj okának az ismeretén alapszanak. A cselekvő a helyes cselekvés által a saját erőit hozza mozgásba, és arra is képes, hogy erőfeszítéseket tegyen, sőt áldozatokat is hozzon. Ez a különbség a felelősségtől menekülő és a felelősen cselekvő ember között.

Ha nem vállalunk felelősséget saját életünkért, akkor másokat vagy a körülményeket fogjuk okolni a minket ért károkért, sérelmekért. És ha egyszer másoké a felelősség, akkor nyilván nekik kell megváltozniuk, nekik kell jobbá válniuk. Mi pedig maradhatunk olyanok, amilyenek vagyunk. Csak az a baj, hogy ha mindenki így gondolkodik, és maga nem lép, miközben másoktól várja a lépéseket, akkor senki nem jut el sehova. Mi ez, ha nem a passzivitás betegsége?

Az egyetlen megoldás az egyéni felelősségvállalás saját lépéseinkért, ami a filozófia egyik leghatásosabb alkalmazását jelenti. Ehhez meg kell tudnunk határozni lépéseink irányát, azaz emberhez méltó célokat kell állítanunk magunk elé, amelyek sokkal inkább a tőlünk függő belső értékek növelésére irányuljanak, mint a másoktól függő, bármilyen jellegű elismerésre vagy juttatásra. Ezzel egy olyan viszonyítási alapot kapunk, amelyhez képest helyesbíthetjük tetteinket is, kijavítva az elkövetett hibákat.

Az egyéni felelősségteljes életmód sokkal emberibbé és derűsebbé tenné közös életünket. Ha az egyén boldog, akkor a családja is az lesz, és végső soron egész emberi családunk is egyre egészségesebbé és boldogabbá válhatna. És ha azt mondjuk, hogy ez nem tőlünk függ, és nem tehetünk érte semmit, akkor mi ez, ha nem passzivitás?

A labirintus ősi, de ma is élő szimbólum. Az ember életének a képe, akinek születésétől haláláig lépnie kell, döntéseket kell hoznia, és ezekért felelősséget kell vállalnia. Merre vezet az út? Tarthatunk bárhol, és haladhatunk látszólag teljesen eltérő irányokba is, mégis mindenki ugyanazt az utat követi végig, vagyis a labirintus egyetlen útját annak rejtett középpontja felé. Mind egy nagy család tagjai vagyunk, mindannyian egy óriási labirintusban élünk, amelyből azonban van kiút, és sokan már ki is jutottak belőle. Azokat az embereket, akik már elérték a középpontot, nagy bölcsként és tanítóként ismerjük. Ők kivétel nélkül mindannyian úgy fogalmazták meg az ember önmegvalósítását, hogy az önmagunk jobbításától, a felelősségteljes életmódtól függ.

Forrás: ujakropolisz, Dalos Szilvia Kép: Google;

Hasonló hírek

Játékfelfogás (Filozófia/stílus)

info

2015 a Jin Fa Kecske éve

info

A könnyű és a nehéz

info