6.2 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeFőhírekKülföldA nyugati országokat bírálja Erdogan

A nyugati országokat bírálja Erdogan

Recep Tayyip Erdogan török államfő szerint a Nyugat csak a tavaly júliusi törökországi államcsínyt megkísérlők jogaival foglalkozik.

“Azon az éjszakán 250 állampolgárunk halt meg szemben 35 puccsistával. De a Nyugat csak az egyik oldal felől kérdez. Azt kérdezgetik, hogy hányan vannak börtönben. Kérdezzék meg inkább azt, hogy mennyi embert öltek meg!” – mondta a török elnök.

“Ha Törökország nem jogállam lenne, ezek az árulók nem börtönben ülnének”, hanem a földben lennének eltemetve – jelentette ki Erdogan a török NTV hírtelevízió által élőben közvetített ankarai beszédében. A török államfő a puccskísérletet követő kormányzati tisztogatások bírálóihoz is kemény szavakat intézett. “Foglalkozzanak a maguk dolgával. Csak nem holmi árulókat fog etetni az állam?” – mondta.

Erdogan a török népnek a puccsistákkal szemben tanúsított “hősiességét” is hangsúlyozta, amiért szerinte a török nép “Nobel-békedíjat érdemel”. Arra a kérdésre, hogy mikorra várható a jelenlegi rendkívüli állapot feloldása, az államfő azt válaszolta: a szükségállapot addig marad fenn, ameddig nem sikerül felszámolni a puccsisták hálózatát.

Binali Yildirim török miniszterelnök pénteken bejelentette, hogy a kormány a tavalyi puccskísérlet után kihirdetett rendkívüli állapot további három hónapos meghosszabbítását javasolja.

MTI

ENSZ: a török hatóságok „boszorkányüldözést” folytatnak az emberi jogi aktivisták ellen

A múlt héten őrizetbe vett 11 aktivista szabadon bocsátását kérte pénteken Törökországtól ENSZ-szakértők egy csoportja, amely szerint a török hatóságok „boszorkányüldözést” folytatnak az emberi jogi aktivisták ellen.

A tizenegy aktivistát, köztük Idil Esert, az Amnesty International nemzetközi emberi jogi szervezet törökországi irodájának vezetőjét múlt hét szerdán terrorszervezetben való részvétel gyanújával vették őrizetbe a hatóságok. ”Az emberi jogok védelmezői, köztük elismert aktivisták őrizetbe vétele boszorkányüldözést vázol fel” – jelentették ki az emberi jogi szakértők Genfben kiadott közös nyilatkozatukban.

Emlékeztettek arra: “egy demokratikus társadalomban az alapvető jogok gyakorlását csak abban az esetben lehet korlátozni, ha az az állampolgárok közös érdekeinek védelmét szolgálja”. “Riasztó, hogy a török hatóságok rendszeresen a terrorizmus elleni harcra” hivatkoznak annak érdekében, hogy igazolják a másként gondolkodók elleni fellépésüket, és “korlátozzák a szólás- és a gyülekezési szabadságot”.

“Minden jel arra utal, hogy a helyzet csak rosszabb lesz, ezért arra kérjük az ENSZ Emberi Jogi Tanácsát, hogy foglalkozzon az emberi jogok törökországi helyzetének romlásával” – tették hozzá.

MTI

Újból ezrek kerültek utcára Törökországban

Több ezer újabb rendőrt, minisztériumi dolgozót és egyetemi tanárt bocsátottak el Törökországban – vált ismertté egy pénteken közzétett rendeletből, egy nappal a tavalyi puccskísérlet első évfordulója előtt.

A török vezetés a végül sikertelen puccskísérlet kitervelésével az Egyesült Államokban élő Fethullah Gülen hitszónokot vádolja. Az utóbbi egy évben a kormányzat átfogó tisztogatást hajtott végre az államapparátusban: mintegy 150 ezer tisztviselőt felfüggesztettek az állásából, 50 ezer embert pedig őrizetbe vettek azzal a gyanúval, hogy köze lehetett a puccskísérlethez.

MTI

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem