13.8 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekKülföldA nyílt utcán lőtték fejbe az IÁ-t bíráló újságírót

A nyílt utcán lőtték fejbe az IÁ-t bíráló újságírót

forrás: MTI

Törökország délkeleti részén meggyilkoltak vasárnap egy szíriai dokumentumfilmest és újságírót, aki az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet ismert bírálója volt.

A török T24 híroldal beszámolója szerint Nadzsi al-Dzserfet a nyílt utcán lőtték fejbe a szíriai határ közelében fekvő Gaziantep városban, és kórházba szállítását követően vesztette életét. Török médiajelentések szerint halála előtt egy, az IÁ tömeggyilkosságairól szóló dokumentumfilmen dolgozott. A török hatóságok nyomoznak az ügyben.

Az újságíró a RBSS (Raqqa is Being Slaughtered Silently – Rakkát csöndben kiirtják) nevű csoporttal dolgozott együtt, amely helyi aktivisták beszámolóin keresztül 2014 áprilisa óta dokumentálja az Iszlám Állam által a csoport székhelyének számító kelet-szíriai Rakka városában elkövetett emberijog-sértéseket. Emellett a Henta nevű szíriai magazin főszerkesztője volt.

Egy ismerőse a török médiának elmondta, hogy az újságíró a héten családjával Párizsba tervezett repülni, miután menedékjogot kapott Franciaországtól.

 

Most népszerű

Hasonló hírek

Pannon Work