7.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekBelföldi hírekA Nézőpont szerint tízből három ember újra fideszes

A Nézőpont szerint tízből három ember újra fideszes

forrás: hirado.hu/Kossuth Rádió/180 perc

Az ellenzék stabil, csupán a Jobbik támogatottsága emelkedett a választások óta. Az ellenzéknek visszafogottabban kell kommunikálnia a bevándorlás kapcsán, mert választókat veszíthetnek.

Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában elmondta, hogy a kormánypárt támogatottsága a korábbi enyhe csökkenés után helyreállni látszik. A trendeket figyelve elmondható, hogy tízből három ember újra fideszes Magyarországon – tette hozzá. Megjegyezte, hogy azoknak a véleménye számít, akik el is mennek szavazni. Az aktív választópolgárok körében a Fidesz támogatottsága 40 százalék, ami azt jelenti, hogy nagy eséllyel ismét a 2014 tavaszi választási eredmények közelében lennének – jegyezte meg.

A potenciális szavazókat nézve az MSZP 10, a DK 13, az LMP 7 és az Együtt 2 százalék támogatottságú. Az ellenzéki pártok stabilnak tűnnek – mondta Mráz Ágoston Sámuel. Egyedül a Jobbik népszerűsége emelkedett a választási eredmények óta – tette hozzá. A választási rendszer alapján azonban ez a néhány százalékpontos növekedés igazi áttörést nem jelent a párt számára. Az intézet vezetője szerint talán néhány képviselővel szerezhetne többet, de arról nem lehet beszélni, hogy kormányra kerülne.

Elmondta, hogy a 2010-es választási eredményekben is tükröződő baloldali válság tartós, ennek ellenére vannak hűséges támogatói, akik nagyjából a magyar állampolgárok 20-25 százalékát teszik ki.

Nezopont_Intezet_Kozvelemeny_kutatas_2015-09-09(Fotó: Nézőpont Intézet)

Az adatokból kitűnik, hogy az illegális bevándorlás elutasítottsága a párthatárokon túlmutató nemzeti üggyé vált – mondta Mráz Ágoston. Azaz, ha nem is kedvelte meg mindenki a kormányt, de ebben a kérdésben egyetértenek az állásponttal – tette hozzá. Ez azt is jelenti, hogy az ellenzéknek visszafogottabban kellene kritizálnia kormányt, mert különben a saját választóit veszítheti el.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner