17.2 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekKülföldA németek papolnak, miközben ők tartják be a legkevésbé a szabályokat

A németek papolnak, miközben ők tartják be a legkevésbé a szabályokat

Miközben az Angela Merkel vezette német kormány folyamatosan osztja az észt a közép-kelet-európai tagállamoknak az uniós értékekről, Németország tartja be legkevésbé a szabályokat.

A nyilvánosan elérhető adatokból kiderül, hogy Németország ellen indult a legtöbb kötelezettségszegési eljárás az EU-ban, összesen 74 eljárás folyik az uniós irányelvek és jogszabályok nem megfelelő átvétele miatt – írja az Express. (Ha ehhez hozzávesszük a jogszabályok késedelmes átültetése miatt indult eljárásokat, akkor a teljes szám 91).

Fotó: AFP
Kötelezettségszegési eljárás: az uniós szerződések értelmében az Európai Bizottság jogi lépéseket tehet – kötelezettségszegési eljárást indíthat – azok ellen az EU-tagországok ellen, amelyek nem hajtják végre az uniós jogot. A Európai Bizottság az Európai Unió Bírósága elé utalhatja a vélelmezett jogsértés ügyét, amely egyes esetekben az általa hozott elmarasztaló ítéletben pénzbüntetést szabhat ki.

Az ügyben a Handelsblatt című német lapnak nyilatkozó Markus Tressel, a Zöldek képviselője azt mondta:

Már nem mi vagyunk az éltanulók – az osztály utolsói lettünk. A német kormánynak főként a közlekedés és a környezetvédelem területén okoz problémát a hazai jogszabályok összeegyeztetése az uniós joggal és irányelvekkel”

– mondta Tressel.

A német Közlekedésügyi Minisztérium döntései miatt 20 kötelezettségszegési eljárás folyik, ők az elsők a listán, a második helyen a környezetvédelmi tárca, a harmadik helyen pedig a pénzügyi tárca áll.

A németeknek megéri a közösen hozott szabályok áthágása, hiszen ezek miatt is szárnyal a gazdaság, és az utóbbi években soha nem látott többlet mutatkozik az exportban.

A folyamatban levő eljárások végén, mint azt a fentebbi, keretes írásunkban feltüntettük, az Európai Unió Bírósága hozza meg a végső döntést, hogy a németeknek kell-e, és ha igen, akkor mennyit kell fizetnie.

Mindez elsősorban azért érdekes, mert ha a szabályok betartásáról, szolidaritásról és korrektségről van szó, akkor Németország igyekszik magát a többiek fölé helyezni. Merkel kancellár és a szocdemek vezetője, a leendő német külügyminiszter, Martin Schulz is szereti hangoztatni Németország erkölcsi fölényét. Eközben jól látható, hogy a vezető német politikusok bort isznak, és közben vizet prédikálnak.

Fotó: AFP

Wolfgang Schauble volt német pénzügyminiszter 2010 után többször is felszólította a görögöket, hogy pénzügyi politikájukat hozzák összhangba az EU-s iránymutatásokkal. A németek azonban maguk sem tartottak be számos előírást, inkább vállalták a kötelezettségszegési eljárásokat – mivel ez megérte nekik.

Barbara Hendricks német környezetvédelmi miniszter többször is összetűzésbe került a belga kormánnyal, követelve, hogy erősítsék meg atomerőműveik biztonságát. Eközben a német minisztérium ellen számos kötelezettségszegési eljárás indult, mivel nem tartott és tartatott be számos uniós előírást.

A kötelezettségszegési eljárásokat összesítő lista tetején Németország és Spanyolország helyezkedik el. Mögöttük Belgium, Portugália, Görögország és Franciaország áll, Magyarország a középmezőnyben található.

Forrás: 888.hu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem