7.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekKülföldA német hírszerzés szerint ötvenezren haltak meg

A német hírszerzés szerint ötvenezren haltak meg

ukran valsag

MTI 2015. február 8., vasárnap 11:01

A német hírszerzés becslése szerint feltehetően csaknem ötvenezer ukrán katona és civil halt meg eddig a kelet-ukrajnai fegyveres konfliktusban, tízszer többen, mint Kijev legutóbbi jelentéseiben szerepelt – írja vasárnap honlapján a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című német napilap.

A lap szerint a német hírszerzés meggyőződése szerint a kijevi hivatalos adatok „túlságosan alá vannak becsülve és nem hitelt érdemlőek”.
A FAZ emlékeztet Petro Porosenko ukrán elnök szombaton a müncheni biztonságpolitikai konferencián elhangzott kijelentéseire arról, hogy Kelet-Ukrajnában 1200 katona és 5400 civil halt. Az ENSZ legutóbbi jelentésében ugyanakkor az ukrán védelmi tárca adataira hivatkozva azt közölte, hogy Donyec-medencében 5358-an haltak meg. A frankfurti lap szerint ezek „konzervatív” becslések, a halottak valós száma ennél jóval nagyobb.
A kelet-ukrajnai fegyveres konfliktus tavaly áprilisban robbant ki, szeptemberben tűszünetet kötöttek és a válság rendezésében állapodtak meg Minszkben Kijev és a Moszkva-barát szakadárok képviselői, de a fegyvernyugvásnak a gyakorlatban azóta sem sikerült maradéktalanul érvényt szerezni. Az utóbbi napokban súlyos harcok bontakoztak ki az ukrán katonák ellenőrzése alatt álló, mélyen a Moszkva-barát szakadárok kezén lévő területbe beékelődött Debalceve környékén.
Angela Merkel német kancellár és Francois Hollande francia elnök komoly erőfeszítéseket tett az utóbbi napokban a minszki egyezmény „feltámasztása” érdekében, együtt keresték fel ennek érdekében Kijevet, majd Moszkvát, de egyelőre nem tudni, hogy lesz-e útjuknak kézzelfogható eredménye.

Kép: Google;

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner