Hirmagazin.eu
Főoldal » A NAV nevében húzzák le a bankkártyánkat
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

A NAV nevében húzzák le a bankkártyánkat

Adófizetők bankkártyáinak adataira vadásznak a csalók, a NAV nevében. Telefonon zaklatják a lakosságot. Az adóhivatal már megtette a feljelentést, azonban az ügyfeleket arra kérik, legyenek figyelmesebbek.

Magánszemélyeket hívnak fel az utóbbi időben egyre többször azzal a szöveggel, hogy a NAV-tól telefonálnak, és adó-visszatérítést kapna az ügyfél, csak adja meg a bankszámla számát és a kártyaadatait. Ne dőljünk be, mert ez nem más, mint egy ócska trükk – számolt be a Magyar Időknek Leopold Róbert, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szóvivője.  – Fontos tudnunk, hogy a NAV telefonon soha nem értesíti az ügyfeleit túlfizetésről.  Mint ahogy bizalmas információkat sem kér ilyen formában.

A NAV mindössze két módon tájékoztat: ügyfélkapun keresztül küld hivatalos értesítést, vagy postai úton juttatja el a címzettnek a folyószámla-kivonatot.

Senki ne adja meg semmiképpen az adatait a telefonálóknak.Vigyázni kell az adathalászokkal, ugyanis a NAV nevével nem először éltek már vissza. A hivatal azonban minden esetben feljelentést tesz.

A NAV nevében húzzák le a bankkártyánkat

A Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központjának figyelmeztetéséből kiderült, hogy már ismert, tipikus módszereik vannak a bankkártya csalóknak.

Jellemző eset például az is, amikor az óvatlan áldozat figyelmének elterelésével ellopják a kártyatulajdonos táskáját.Amikor az áldozat észreveszi értékeinek eltűnését, a banda egyik tagja segítőkészen azt tanácsolja, hogy azonnal tiltsa le a bankkártyáját, és ehhez felajánlja saját mobiltelefonját. Azonban valójában a társát hívja fel, aki arra kéri az áldozatot, hogy a telefon gombjai segítségével adja meg a PIN-kódját. A kód beütését diktafonnal rögzítik, így a tolvajok nemcsak a kártyát, hanem annak kódját is megszerezték már. Ezután könnyedén „megkopasztják” a gyanútlan, zavarodott delikvenst.

Forrás: Ripost

Hasonló hírek

Balesetben meghalt két ember Csót és Pápateszér között

Géza

Halálos vasúti baleset Vecsésen!

Géza

Babakocsival sétáló anyukát támadtak meg Budapesten az utcán: a kisgyerek is megsérült

Mazsi
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------