6.1 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeTudástárCsillagászat, űrkutatásA Naprendszer első „állandó vendége” a menetiránnyal szemben keringő aszteroida

A Naprendszer első „állandó vendége” a menetiránnyal szemben keringő aszteroida

A Naprendszer első vendégeként azonosították kutatók a 2015 BZ509 jelű aszteroidát, amely a Jupiter pályáján kering a Nap körül az összes többi égitesttel ellentétes irányban.

Oumuamua. Kép: wiki

A Napot tavaly szeptemberben a legjobban megközelítő Oumuamuát tartották kutatók az első olyan ismert aszteroidának, amely egy másik csillag körüli bolygórendszerből érkezett a Naprendszerbe. Egy, a Royal Astronomical Society folyóiratában hétfőn publikált kutatás azonban rámutat, hogy míg az Oumuamua csak egy „átutazó”, amely 2020 körül elhagyja a Naprendszert, a három éve felfedezett aszteroida „állandó jelleggel letelepedett bevándorló” a bolygórendszerünkben.

Fathi Namouni kutatásvezető szerint a 2015 BZ509 jelű, körülbelül három kilométer átmérőjű kisbolygó rögtön a Naprendszer 4,5 milliárd évvel ezelőtti keletkezése után csatlakozhatott bolygórendszerünkhöz egy másik csillagrendszerből. Szülőhelye a Triangulum-galaxisban, az NGC 604 régió bölcsőjében lehet, amely 2,7 millió fényévre van a Földtől. Ha az aszteroida a Naprendszer szülöttje lenne, akkor a többi égitesttel megegyező irányban keringene a Nap körül – olvasható a tanulmányban, amely szerint ugyanakkor rejtély, hogy miért kering retrográd irányban a kisbolygó.

Más Naptól jöhetett

„Más csillagrendszerekből származó kisbolygók migrációja azért fordul elő, mert a Nap csillagok egy csoportjában keletkezett, ahol mindegyiknek megvoltak a saját bolygói és kisbolygói. A csillagok közelsége, amelyet felerősített a bolygók gravitációs ereje, elősegítette aszteroidák bevonzását más csillagrendszerekből” – írja Helena Morais, a kutatócsoport tagja. A tanulmány szerint a Naprendszer első “állandó és bevándorló” aszteroidájának felfedezése segíthet többet megérteni a bolygók keletkezéséről és a Naprendszer fejlődéséről.

A kutatást amerikai, olasz és német csillagászok végezték az arizonai LBT-teleszkóp segítségével.

Forrás: MTI

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work