13.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeTudástárCsillagászat, űrkutatásA Nap koronájába merült a NASA űrszondája

A Nap koronájába merült a NASA űrszondája

Behatolt a Nap külső légkörébe, a koronába hétfő éjjel az amerikai űrkutatási hivatal Parker Solar Probe nevű űrszondája, amely ekkor 24 millió kilométerre közelítette meg a Nap felszínét – közölte a NASA.

A Parkert a Nap légkörének tanulmányozására bocsátotta fel a NASA augusztus elején. Amikor hétfő éjjel a legközelebb haladt el a Naptól óránkénti sebessége 342 ezer kilométer volt. Soha még egyetlen űreszköz sem került ilyen közel csillagunkhoz – hangsúlyozták a kutatók.

A NASA-nak jelenleg nincs kapcsolata az űrszondával, hogy elkerüljék a rádióinterferenciát, akkor fogja ismét felvenni vele a kapcsolatot, ha a Parker elég távol kerül a Naptól. Nicola Fox, a NASA tudósa közölte, alig várják, hogy megkapják a csillagról gyűjtött adatokat az űrszondától.

A Nap koronájába merült a NASA űrszondája
FORRÁS: NASA

A Parker még 23-szor fogja megközelíteni a Napot a következő hét évben, amikor a Nap felszínétől mért legkisebb távolsága 6 millió kilométer lesz.

Az autó méretű űrszondát olyan vastag hőpajzssal borították be, hogy kibírja a hatalmas hőt és sugárzást. A NASA kutatói szerint a 2025-ig tervezett misszió révén információkat szereznek a Nap működéséről. Az összegyűjtött adatok pontosíthatják a jövőbeli időjárás-előrejelzéseket. Az egyik cél a napszél gyorsulása titkának megfejtése, a másik pedig a napkorona irdatlan magas hőmérséklete okának feltárása.

(MTI/AP)

Forrás: origo.hu

FORRÁS: NASA

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem