17.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeSzabadidőA nap képeA nap képe: Az új Mercedes A-osztály AMG kiadásban

A nap képe: Az új Mercedes A-osztály AMG kiadásban

Alighogy megjelent, a fantáziadús virtuális designerek már elképzelték a legsportosabb, tetőtlen és kupé kiadásban egyaránt a Mercedes-Benz új A-osztályát. Melyik ötlet a legjobb? És vajon melyik mikorra válik valósággá?

 

Mióta bemutatták, az egész internet rajong a Mercedes-Benz A-osztályának negyedik generációjáért, amely végre kellően sportos, tágas, de ugyanakkor kimért lett.

Nem is csoda, hogy sok virtuális designer rögtön „tollat” ragadott, hogy így vagy úgy átszabja az autót. Ehhez az ötajtós modellnél jókora átalakításokra volt szükség, hisz egyaránt AMG, kabrió és kupé – vagyis majdnem CLA – megvalósulásként elénk tárták az A-osztályt.

Az A45 AMG elképzelést P Lis névre hallgató művésznek ksözönhetjük: egy hatalmas hűtőmaszk – mely az AMG GT R-ről származik –, nagyobb légbeömlők és fékek, alacsonyabb hasmagasság, valamint jobban tagolt motorháztető a különbség az alapváltozathoz képest.

Egyelőre nem tudni, hogy mikorra készülhet el az A-soztály AMG utódja, de minden bizonnyal többet fog teljesíteni, mint a jelenlegi 380 lóerőt produkáló 2.0 literes turbómotor, így a 4,2 másodperces százas sprintidő is javulhat, a sebesség viszont biztosan továbbra is korlátozásra kerül 250/280 km/órában (utóbbi az AMG Driver’s Package csomaggal).

A minden bizonnyal legjobban várt változat mellett két másik érdekes fantáziálást is láthatunk: az egyik egy kupé, a másik egy nyitható tetejű variáns, bár ezek megvalósulására egyelőre nem sok esély van, ugyanis a gyártó a már létező közeli rokonok továbbfejlesztésére koncentrál – mint amilyen a CLA, GLA, illetve esetleg egy szedán változat.

Forrás: autoblog.hu

 

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek