6.2 C
Budapest
2024. április. 18. csütörtök
HomeTudástárAutók - motorok - hajókA nap képe: Az orosz luxusautó, amely drágább egy S Mercinél

A nap képe: Az orosz luxusautó, amely drágább egy S Mercinél

Szépnek semmiképp nem nevezhető, ráadásul már 18 is elmúlt, mégis többe került, mint egy Mercedes-Benz S-osztály. Ez a Moszkvics Ivan Kalita, amely kormányzati célokból készült, így temérdek érdekesség található benne.

Általánosságban elmondható, hogy a világ minden pontján különleges négykerekűeket használnak a kormányok, és itt nem csak az esetleges páncélozottságról van szó, hanem a spéci motor és felszereltség sem ritka az ilyen autókban.

Talán épp ezért került 1999-ben az alábbi Moszkvics Ivan Kalita (2142-es széria) 20 ezer dollárba.

Ma viszont nyolcmillió rubelért válnának meg tőle, ami átszámítva 35,27 millió forintnak felel meg. Ez több, mint egy közepesen felszerelt új Mercedes-Benz S450 modell listaára.

A moszkvai parlakment képviselői számára készült autót csak néhány éven keresztül gyártották (1998-tól), meghajtásáról egy mindössze 145 lóerős kétliteres benzinmotor gondoskodik, melyben a leírás alapján csupán 1000 kilométer lakik, így az autó általános állapota kiváló.

A zászlótartó, a hatalmas antenna, a kék és piros villogók mind járnak hozzá, belül pedig az egész utasteret plüss kárpittal vonták be, a műszerfal pedig egy az előbbivel nem igazán harmonizáló faberakással gazdagodott.

Azt nem tudni, hogy a fejtámla monitorok is a gyártáskor kerültek-e bele, de most járnak hozzá.

Forrás: autoblog.hu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem