11.2 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeSzabadidőPrograminfóA Nagy Futam utánra, kiemelt esemény mára a fővárosban: sétahajózás vacsorával

A Nagy Futam utánra, kiemelt esemény mára a fővárosban: sétahajózás vacsorával

Budapesti sétahajózás vacsorával programunk azon vendégeink számára készült, akik szívesen fogyasztanák el vacsorájukat romantikus hangulatban.

A 2 órás hajókázás keretében egy kifogástalan svédasztalos meleg vacsorával várjuk.

Hajókázásunk egy köszöntő itallal kezdődik, melyet nyáron légkondicionált, illetve télen fűtött hajóinkon szolgálunk fel Önnek.

A köszöntőitalt követően svédasztalunk különféle ínyencségekkel várja kedves vendégeit. A 19 órakor induló hajón élőzene is van!

A programon vacsora nélkül is részt lehet venni.

A jegyvásárlásnál kérjük figyelembe venni, hogy a vacsorára érkező vendégeket a hajón máshol látjuk vendégül, mint azokat a vendégeket, akik nem kértek vacsorát a jegyhez.

Ezért több résztvevő esetén javasoljuk azonos jegytípus megvásárlását, hogy vendégeink egy helyre kerüljenek.

Találkozás a program kezdete előtt 30 perccel a Duna Palotánál, ahonnan egy pár perces sétával és hostess kísérettel jutnak el vendégeink a hajóhoz.

programturizmus

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work