Az első ember alkotta eszközt, amely áttörte a világűr határát, az Adolf Hitler szupertitkos „csodafegyver-programját”, az A-4-es vagy közismertebb nevén a V-2-es ballisztikus rakétát megépítő fejlesztőcsoport vezetője, dr. Wenher von Braun konstruálta meg.

Az SS-őrnagyi rendfokozatot viselt náci párttag von Braun 1945 után, a hidegháború éveiben nagy szolgálatot tett az Egyesült Államok hadseregének is,  Amerika első ballisztikus hadászati rakétáinak megalkotásával, 1958-tól pedig mint  az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA főkonstruktőre szerzett hervadhatatlan érdemeket abban, hogy 1969. júliusában az Egyesült Államok küldhetett elsőként embert a Holdra, megnyerve ezzel az űrversenyt. Dr. Wernher von Braun, a 20. század legsikeresebb rakétamérnöke, 109 éve, 1912. március 23-án született.

A bárói kastélytól a szupertitkos náci rakétatelepig

1944. június 20-án kora délelőtt a Balti-tenger partján fekvő titkos kísérleti telep, Peenemünde egyik indítóállásról fülsiketítő dübörgéssel emelkedett a levegőbe az MW 18014 lajstromszámot viselő V-2-es rakéta. A 12,5 méter magas folyékony hajtóanyaggal működtetett ezüstös színű szárnyas „szivar” egyre jobban gyorsulva hamarosan eltűnt a kísérleti kilövést figyelő műszakiak szeme elől, akik ezután már csak műszerekkel követhették a több mint ötszörös hangsebességre felgyorsult ballisztikus eszköz útját.

A német A-4 vagy V-2 (Vergeltungswaffe-2: megtorló fegyver) ballisztikus rakéta volt az első ember alkotta eszköz, amely átlépte a világűr határát. Forrás: Wikimedia Commons

A V-2-es minden addigi kísérleti rekordot megdöntve átlépte a világűr határát jelentő bűvös határt,

a 100 kilométeres magasságban húzódó Kármán-vonalat, és kijutott a kozmoszba. ( A Kármán-vonal a világhírű magyar tudós, Kármán Tódor által kiszámított határvonal, ahol már nincs elegendő felhajtóerő a repüléshez, ezért ahhoz, hogy földkörüli orbitális pályán maradjon a repülőeszköz, el kell érnie az első kozmikus sebességet.)

Kármán Tódor, a világhírű magyar fizikus, akit a szuperszonikus repülés atyjaként, valamint a rakétatechnológia és hiperszonikus űrhajózás egyik úttörőjeként is ismernek. Forrás: Wikimedia Commons/Bundesarchiv

A végül 176 kilométeres csúcsmagasságot elért rakéta volt

a történelem első olyan ember alkotta eszköze, ami eljutott a világűrbe.

Ez a bravúros technikai eredmény legnagyobb részt az SS felügyelete alatt álló rakétakísérleti részleg vezetőjének, a mindössze 32 éves Wernher von Braunnak volt köszönhető. Von Braun régi patinás német arisztokrata család sarja volt, aki Magnus von Braun báró második gyermekeként látta meg a napvilágot 1912. március 23-án, az akkori kelet-németországi Wirsitzben (ma Wyrzysk, Lengyelország).

Wernher von Braun, a 20. század legnagyobb hatású rakétamérnöke. Forrás: Wikimedia Commons/AFP

Az űrutazás lehetősége iránt alig 13 évesen kezdett el érdeklődni, Hermann Oberth professzor 1925-ben megjelent Die Rakete zu den Planetenräumen (Rakéta a világűrbe) című könyvének hatására. A Berlini Műszaki Egyetem hallgatójaként csatlakozott a Német Űrutazási Társasághoz, ahol példaképe, Oberth professzor asszisztensévé vált. Hermann Oberth úttörő jelentőségű munkássága alapozta meg az űrutazást csaknem fél évszázaddal később lehetővé tévő folyékony hajtóanyagú rakéták megkonstruálását.

Hermann Oberth professzor, a folyékony rakétahajtás „atyja”Forrás: Pioneers of Flight

A kiváló képességekkel megáldott von Braun 1934-ben a berlini Humboldt Egyetemen szerzett fizikai doktorátust.

Amikor ledoktorált, már Adolf Hitler náci pártja volt hatalmon Németországban.

A nácik korán felismerték a rakétahajtás katonai jelentőségét, ezért betiltották a civil rakétakísérleteket, amit a hadsereg kizárólagos monopóliumává tettek.

Von Braun ( a képen jobbról a második) német rakétatudósok társaságában 1930-ban. Forrás: NASA/Marshall Space Flight Center

A katonai célú rakétakísérletek céljára 1937-ben, a Balti-tenger partján fekvő Peenemündében titkos telepet létesítettek; a kísérleti laboratórium vezetőjévé pedig a tehetséges fiatal konstruktőrt, Wernher von Braunt nevezték ki.

Hangtalanul és láthatatlanul zuhant célpontjára a halálos fegyver

Wernher von Braun, aki lelke mélyén mindig is az űrutazásról, és az azt lehetővé tévő rakétákról álmodott, a kemény munkával valamint sok kudarccal is terhelt kísérletek után 1942-re megalkotta a történelem első, folyékony hajtású ballisztikus rakétáját, ami potenciálisan már alkalmas volt a világűr elérésére is. Adolf Hitlert természetesen nem a holdutazás, hanem az ellenség elpusztításának lehetősége érdekelte, így von Braun találmányát értelemszerűen háborús célokra akarták felhasználni.

Adolf Hitler a megtorlás eszközét látta a V-2 ballisztikus rakétában. Forrás: Bundesarchiv/Hoffmann, Heinrich

Hitler befolyásos propagandaminisztere, Joseph Goebbels nevezte el a „megtorlás fegyverének” (Vergeltungswaffe ) az A-4 típusjelű ballisztikus rakétát,

amely ettől kezdve viselte a V-2 jelzést

a világtörténelem első robotrepülőgépe, a V-1-es szárnyasbomba, a másik náci „csodafegyver” mellett. A V-2-es ballisztikus rakétával 1942 októberében hajtották végre az első sikeres kísérleti fellövést, de ahhoz, hogy a náci vezetés elképzelése szerinti nagy tömegben bevethető fegyverré váljon, még sok problémát kellett megoldani.

Joseph Goebbels adta a megtorlófegyver vagyis a Vergeltungswaffe nevet a rakétának. Forrás: AFP

A program jelentősége miatt a kísérleti telepet a „Reichsführer”, Heinrich Himmler birodalmi vezető kezdeményezésére az SS fennhatósága alá helyezték.

A rakéták gyártását Himmler az 1943-ban létesített Mittelbau-Dora koncentrációs tábor foglyaival végeztette.

A koncentrációs táborban a rabszolgamunkások embertelen körülmények között dolgoztak Hitler csodafegyverének előállításán, és nagyon sok fogoly lelte halálát az embertelen bánásmód, valamint az SS-őrök kegyetlenkedései miatt.

A rakétakísérleti telep az SS, személy szerint Heinrich Himmler felügyelete alá került. Forrás: Bundesarchiv/O.Ang.

Az SS-őrnagyi rangot kapott Wenher von Braun felelősségének megítélése a kényszermunkások sérelmére elkövetett bűntettek elkövetésében a háború után is ellentmondásos maradt;

von Braun konzekvensen tagadta, hogy tudomása lett volna a kegyetlenkedésekről,

a túlélők közül viszont többen cáfolták ezt. Ami tény, hogy Wernher von Braunt soha nem vonták felelősségre háborús bűnösként. A V-2-est csak 1944 szeptemberétől tudták bevetni, elsősorban angliai célpontok ellen.

Von Braun német tisztek társaságában a peenemündei kísérleti telepen. Forrás: Wikimedia Commons/Bundesarchiv

A rakéta orrába szerelt pusztító erejű robbanófej 900 kg TNT-t tartalmazott, a V-2 pedig ötszörös hangsebességgel csapódott a céljára,

ami miatt – szemben a V-1-es szárnyasbombával-, sem látni, sem pedig hallani nem lehetett a közeledését. 1945 márciusáig összesen mintegy 4000 V-2-est lőttek ki, de Hitler várakozásával szemben, a V-2-t már túl későn vetették be ahhoz, hogy bármilyen érdemleges hatást gyakoroljon a háború kimenetelére.

Szomorú tájkép egy Londonban becsapódott V-2 pusztításárólForrás: Imperial War Museum

A pszichés hatása azonban korántsem volt lebecsülendő, mert a szövetségeseket mélységesen megdöbbentette az a tény, hogy a németek képesek ilyen pusztító fegyver előállítására.

A hidegháborús űrverseny zárójelbe tette a náci múltat

A náci Németország 1945. május 8-i kapitulációja után éles versenyfutás bontakozott ki az amerikaiak és a szovjetek között a titkos német katonai kutatási eredmények megszerzéséért. Ennek volt része az „agyvadászat”, vagyis a hadiipari fejlesztéseken dolgozó német tudósok és mérnökök „begyűjtését” célzó akció.

Egy amerikai kézre került V-2 ballisztikus rakéta. Forrás: U.S. Army Photo Archive

Wernher von Braun – aki már 1944 nyarától tisztában volt az elkerülhetetlenül bekövetkező vereséggel -, a tudóstársaival együtt semmiféleképpen sem szeretett volna a szovjetek kezére kerülni, ezért önként feladta magát az amerikaiaknak. A V-2-ért folytatott versenyfutást ezzel az amerikaiak nyerték meg, mert az ő kezükbe került a rakétafejlesztési program legértékesebb „trófeája”, Wernher von Braun főkonstruktőr, valamint legközvetlenebb munkatársai.

Von Braun (a képen felkötött kézzel) és tudóstársai amerikai fogságban. Forrás: U.S. Army Photo Archive

(A szovjeteknek is sikerült azért néhány épségben maradt V-2-est megszerezniük.) Az amerikai fogságba esett von Braunt és tudóstársait az Egyesült Államokba vitték,

ahol először a hadsereg vette igénybe a szakértelmüket az amerikai hadászati rakétaprogram elindításához.

1952-ben Harry Truman elnököt Eisenhower követte a Fehér Házban. Dwight D. Eisenhower, aki a második világháborúban az angolszász szövetséges csapatok európai főparancsnoka volt, elnökként sokáig ódzkodott attól, hogy az időközben amerikai állampolgárságot kapott, ám de a náci múltú német tudósokat bevonja az amerikai űrprogramba.

Eisenhower elnök sokáig vonakodott attól, hogy a náci múltú német tudósokat bevonja az űrprogramba. Forrás: Library of Congress

1957. október 4-én az első műhold, a Szputnyik-1 sikeres orbitális pályára állítása valósággal sokkolta az amerikai politikai vezetést, hiszen ezzel nyilvánvaló lett, hogy a szovjetek vették át a vezetést az űrversenyben. Ennek hatására Eisenhower korábbi ódzkodását feladva úgy döntött, hogy Wernher von Braunt és tudóstársait is bevonják az amerikai űrprogramba.

A szovjet Szputnyik-1 volt az első olyan űreszköz, ami elérve az első kozmikus sebességet, orbitális pályára állt a Föld körül. Forrás: Cosmos Magazine

Az elnök 1958-ban írta alá az amerikai űrkutatási hivatalt, a NASA-t felállító rendeletet, amivel a rakétafejlesztő központot a hadseregtől az újonnan létrehozott űrügynökséghez helyezte át. A NASA frissen felállított Marshall Space Flight Center űrrepülési központjának élére pedig az egykori SS-őrnagyot, Wernher von Braunt nevezték ki. Von Braun és kollégái sokat tettek a szovjetekkel szembeni hátrány ledolgozásáért.

Von Braun a Saturn holdrakétánál. Forrás: NASA/JPL

Braun fejlesztőcsoportja alkotta meg a Jupiter-C hordozórakétát,

amely az első amerikai mesterséges holdat, az Explorer-1-et állította földkörüli pályára 1958. január 31-én.

De von Braun és kollégái nevéhez fűződik a Redstone Mercury hordozórakéta megkonstruálása is, ami az első amerikai űrhajóst, Alan Sepherd-et vitte szuborbitális űrrepülésre alig három héttel Jurij Gagarin sikeres missziója után, 1961. május 5-én.

Irány a Hold!

John F. Kennedy elnök Alan Sepherd űrrepülése után elhangzott híres beszédében bejelentette, hogy Amerika még az évtized vége előtt embert juttat a Holdra, aminek megvalósításában az ekkor már világhíres konstruktőr, Wernher von Braun hervadhatatlan érdemeket szerzett.

Von Braun Kennedy elnök társaságában. Forrás: Wikimedia Commons

Von Braun és munkatársai alig néhány év alatt kifejlesztették a holdutazást lehetővé tevő gigantikus méretű és teljesítményű Saturn – hordozórakéta családot, amely az 1967-ben elindított Apolló-program során teljes sikerrel vizsgázott. 1969. július 16-án érkezett el a nagy történelmi pillanat, amikor az Apolló-11, Neil Armstrong, Edwin Aldrin és Michael Collins asztronautákkal a fedélzetén a floridai Kennedy-űrközpont 39-A jelű kilövőállásról a magasba emelkedett, hogy a Holdra vigye az első embereket.

Az Apolló-11 személyzete (balról jobbra), Neil Armstrong, Michael Collins, és Edwin Aldrin. Forrás: NASA

Az Apolló-11 leszállóegysége, a Sas-holdkomp 1969. július 20-án landolt a Hold Nyugalom-tengere nevű síkságán,

beteljesítve az emberiség nagy álmát a holdutazásról. Az amerikai asztronautákat az égi kísérőnk felszínére eljuttató hordozórakéta, a Saturn-V. főkonstruktőre, Wenher von Braun ugyanolyan ünneplésben részesült, mint a Holdat megjárt asztronauták.

Von Braunt ünnepli a tömeg az Apolló-11 sikeres missziója alkalmából. Forrás: AFP

A sikerei csúcspontjára ért Wernher von Braunt 1970 februárjában kinevezték a NASA helyettes hivatali igazgatójává, aki ettől kezdve Washingtonban, a NASA Űrrepülési Központjában dolgozott,

hogy az űrkutatási hivatal stratégiai tervezését irányítsa.

1972-ben véglegesen visszavonult, és a Maryland állambeli Fairchild Industries of Germantown repülőgyártó cég elnöke lett.

Von Braun, a háttérben álló Staurn-V. holdrakétával. Forrás: NASA/JPL

Wernher von Braun, Hitler egykori rakétamérnöke, aki Amerikát eljuttatta a Holdra, a virginiai Alexandriában halt meg, 1977. június 16-án.