14.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök

A mindig örök Adidas

A mindig örök Adidas

A sportos lábbelik kedvelői számára valószínűleg nem kell bemutatni az Adidas márkát. A sportruházat terén is megbízható minőséget kínáló márka folyamatosan újabb és újabb kollekciókkal jelenik meg a cipőpiacon, és kínálatában mindenki rábukkanhat az ízlésének és az elfoglaltság jellegének is megfelelő lábbelire. A napjainkban logóként szolgáló háromszöget formáló csíkok a kihívást szimbolizálják, amellyel akár a sportban, akár az életben egyaránt szembesülhetünk.

Egy darabka történelem

Az Adidas márka a német Herzogenaurachból ered, ahol Adolf Dassler átvette apja vállalkozását, és 1920 után tornacipőket kezdett el gyártani. Hamarosan csatlakozott hozzá testvére is, és megalapították a Gebrüder Dassler névre hallgató céget. Futballcipőket és futócipőket egyaránt gyártottak. A sikerek ellenére 1948-ban kettészakadt a cég, ugyanis a testvérpár nem tudott megegyezni bizonyos kérdésekben. Így jött létre Adolf becenevéből az Adidas, testvére pedig a Puma márkát alapította meg. A két név a mai napig igen hasonló cipőket gyárt, de különbség is akad közöttük, és nem csak a márkanevet illetően.

Adidas, a hétköznapi kedvenc

Az Adidas cipőket gyakran látjuk az utca emberén, hiszen farmeres, sportos szerelés mellé remek választásnak bizonyul. Tulajdonképpen évszaktól függetlenül bármikor hordhatóak a márka modelljei, és megfelelő védelmet biztosítanak a lábak számára az esővel vagy akár a hóval szemben is. Mindenkinek megvannak a maga kedvenc modelljei, és az új kollekciók is számos izgalmat ígérnek akár a formatervezés, akár a színek kapcsán. Apropó, színek! A nők körében kifejezetten kedveltek az élénk színek, de azok is megtalálhatják számításukat, akik a klasszikus feketét és fehéret részesítenék előnyben.

Sport mellé csak Adidast!

Sportmárka lévén az Adidas cipők edzés, futás mellé is nélkülözhetetlenek. A teremcipők és a focicipők éppen úgy megtalálhatóak az Adidas választékában, mint a klasszikus, utcai viseletre alkalmas megoldások. Mindegy, hogy konditeremben igyekszel a fittség és a vágyott külső érdekében tenni, vagy inkább a szabadban történő sportolást részesíted előnyben, a márka cipői minden alkalomra ideálisnak bizonyulnak.

Az ideális társ futáshoz

A futást egyre többen választják azok közül, akik szeretnének az egészség és a jó megjelenés érdekében tenni. Ez a sport kiválóan égeti a zsírt, állóképességet teremt, javítja a teherbírást és erősíti az immunrendszert. Vannak, akik télen is a szabadban indulnak útnak, mások jobban szeretik a futógépet és az ott állítható terhelési szinteket. A kitartáson túl azonban a megfelelő minőségű lábbeli is nélkülözhetetlen a sport mellé. Az Adidas minden szempontból megbízható és egyúttal trendi cipőkkel áll rendelkezésre.

Kényelmes bármely évszakban

Az Adidas kollekcióiban az ecipo.hu szerint is az az egyik legjobb dolog, hogy szinte egész évben viselhetőek, és megbízható védelmet biztosítanak az esős hónapokban is. A hosszú szárú típusok kifejezetten télre javasoltak, de egy-egy hűvös őszi vagy tavaszi napon is remek választásnak bizonyulnak. A klasszikus fazonok nyáron sem túl melegek és remekül passzolnak akár a sportosan elegáns öltözékhez is. Természetesen a trendkövető nők is rábukkanhatnak az Adidas kínálatából az új kedvenceikre, amelyek éveken át kifogástalan állapotban szolgálják majd a kényelmet.

Az Adidas a cipőgyártás kapcsán egy falatnyi történelmet jelent, ráadásul máig népszerű, sokak által keresett márkáról van szó esetében. A tőle megszokott megbízhatóság sokakat kísér végig éveken át, hozzájárulva ezzel a lábak és az ízületek épségéhez.

Forrás: ecipo.hu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

securiton-tűzvédelem