Hirmagazin.eu
Főoldal » A menta, melyből kb. 50 fajta létezik
Egészség - betegség

A menta, melyből kb. 50 fajta létezik

A mente az egyik legismertebb gyógynövényünk. Az ajakosok rendjébe tartozik, és mindenütt megtalálható valamelyik fajtája.

A menta, melyből kb. 50 fajta létezik

Ami érdekes lehet, hogy a menta ugyanúgy megtalálható erdőben és réten, mint mocsárban vagy vízparton, ráadásul nem csak a mérsékelt, hanem a mediterrán éghajlaton egyaránt. Sőt mi több, már hibrid fajták is léteznek. A legfontosabb ezekből a borsmenta, ezt már egyenesen termesztik.

Mentát régi egyiptomi sírokban is találtak

A régi görög és római írásokban többször említették a menta jótékony hatásait, hiszen már régen is tudták róla, hogy enyhíti a gyomorfájást, epebántalmakat, plusz görcsoldó hatású. A Bibliában is említik, a régi Palesztinában például adót fizettek ezzel a növénnyel. A görögöknél az ünneplés ideján is szerepet kapott a menta, koszorút fontak belőle és azt viselték az ünnep ideje alatt. A középkorban is nagy szerepe volt a mentának, a padlót is felszórták mentával, mert erős illata elűzte a rovarokat, bolhákat.

A mentát nem nehéz felismerni

Elég csak megszagolni, jellegzetes illata ismert számunkra a különféle higiéniai termékek után. Persze vannak kivételek, az egyes fajtákat már könnyen összekeverhetjük, mert nem annyira intenzív az illatuk. Na, ez nem olyan nagy baj, hiszen mindegyiknek kellemes íze és gyógyhatása van. 50 fajta mentát kicsit nehéz lenne most nekem is felsorolni, de a három legnépszerűbbről nem árt, ha ejtek pár szót.

1 – Fodormenta: emésztéssegítő, étvágyjavító, szélhajtó és epeműködést segítő. Enyhébb a borsmentánál.

A menta, melyből kb. 50 fajta létezik
Fodormenta

2 – Borsmenta: görcsoldó, epehajtó, szélhajtó. A népi gyógyászat hányás, nátha esetén is használta. Ma a kutatások alapján pozitív hatású az irritábilis bél szindróma  kezelésében, köhögés, nátha, reumás panaszok, csalánkiütés vagy egyéb viszketés, tenziós fejfájás tüneti kezelésében.

A menta, melyből kb. 50 fajta létezik
Borsmenta

3 – Macskamenta: szintén emésztést segítő, menstruációs görcsöket oldja, ezenkívül enyhe idegnyugtató hatású, így alvást elősegítő.

A menta, melyből kb. 50 fajta létezik
Macskamenta

Hazánkban ez a három fajta általánosan hozzáférhető.

Hogyan használjuk fel a mentát?

A menta felhasználásának egyik legkedveltebb formája a gyógyteakészítés. Ha a kertedben rendszeresen terem menta, érdemes begyűjteni és megszárítani. Amúgy évente 2-3 alkalommal is szedhető a levél. Fontos kiemelnem, hogy ne tűző napon szárítsd majd, mert 40 fok fölött károsodnak az illóolajok. És ezt nem szeretnénk. Teának általában 1,5 gramm szárítmányt kell használni, amit egy csésze vízzel leforrázunk.  Szokták különféle teakeverékekbe is tenni, mert kellemes ízt ad, sok esetben enyhíti a más növények kesernyés ízét.

Az almalevest is ízesíthetjük pl. fahéj helyett friss mentalevelekkel.  De a sárgabarack lekvárt is érdemes mentával főzni az idén, garantálom, hogy nagyon finom lesz!  Egy egyszerű paradicsomsaláta is más ízű lesz egy kis apróra vágott mentával. De aki járt már arab országokban, biztosan kóstolta a feledhetetlen sziruposan édes mentateát is.  Szóval érdemes akár egy talpalatnyi helyen vagy cserépben is mentát ültetni.

Illóolajat a fodormenta és borsmenta levelek és virágok vízgőz desztillációjával állítanak elő. Erős, metsző mentolos illatú. Az egyik legfontosabb illóolaj amúgy a szépségiparban és a gyógyszeriparban. Gyulladás gátló, antiszeptikus, vírusölő, hurutoldó, fájdalomcsillapító tulajdonsága miatt mindkét területen sok termékhez hozzáadják. Már nagyon alacsony koncentrációban is hatásos. Zárásként megemlítenem még azt is, hogy a ma nagyon népszerű „lóbalzsam” egyik fontos összetevője, de persze minden fájdalomcsillapító, hűsítő kenőcsben megtalálható.

 

Forrás: delina

Hasonló hírek

Percek alatt megszabadulhatsz a fogfájástól a következő módszer segítségével

Mazsi

Hatalmas áttörés: Dr. Horváth József fiatal rákkutató orvosunknak sikerült az, ami évtizedeken keresztül a legnagyobb kutatóknak sem! Felfedezte a rák ellenszerét! Osszuk meg, segítsük Őt hozzá a világhírnévhez!

Géza

Biztató eredmények a rák gyógyításában

Edit
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------