20.9 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekGazdaságA második Nyitott Balatont május 1-11. között szervezik

A második Nyitott Balatont május 1-11. között szervezik

nyitott balaton fb
Forrás: MTI | 2015. 04. 24. 20:37:00

Idén második alkalommal szervezik meg május 1. és 11. között a Nyitott Balaton akciót, melynek célja bizonyítani, hogy az üdülőövezet a tavaszi időszakban is képes olyan kínálatot biztosítani, amiért érdemes a tóhoz utazni – áll a Magyar Turizmus Zrt. MTI-hez eljuttatott közleményében.
Faragó Péter, a MT Zrt. vezérigazgatója elmondta: számtalan kulturális és szórakoztató programmal, kerékpár- és gyalogtúrákkal, gyermek-programokkal várja a tavaszi Balaton szerelmeseit a Balatoni Regionális TDM Szövetség által szervezett Nyitott Balaton akció. A rendezvény kapcsán hangsúlyozta: cél, hogy a Balaton biztonságos, könnyen elérhető úticéllá váljon minden korosztály számára kora tavasztól késő őszig.

Az MT közleménye kitér arra is, hogy a KSH előzetes adatai szerint 2014-ben 1 millió 445 ezer vendég 4 millió 887 ezer vendégéjszakát töltött el a balatoni kereskedelmi szálláshelyeken. A belföldi vendégéjszakák száma meghaladta a hárommillió-nyolcvanezret, ez 4 százalékos emelkedést jelent az előző évhez képest. A kereskedelmi szálláshelyek mellett jelentős az egyéb szálláshelyek forgalma is az üdülőrégióban.

Tavaly több mint 2,8 millió többnapos belföldi utazás irányult a régióba, ami 6 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi adatot. Ezeken az utazásokon a magyar lakosság közel 94 milliárd forintot költött el tavaly, ami 14,4 százalékkal több mint 2013-ban. Az üdülőrégió első három legnagyobb vendégforgalmú települése tavaly Hévíz (982 760), Siófok (700 611) és Balatonfüred (543 801) volt.

A külföldi turisták legtöbben Németországból, Ausztriából és Oroszországból érkeztek a Balatonhoz, a három küldő terület együttesen a régió külföldi vendégkörének felét adta. Emelkedett a Szlovákiából, Csehországból, Lengyelországból és a Kínából érkezők száma is.

Az elmúlt évben a balatoni szálláshelyek 80 százaléka fogadott el Széchenyi Pihenőkártyát, s ezeknél az egységeknél a kártyás fizetések tették ki a belföldi szállásdíj-bevétel egynegyedét. A régióba érkező vendégek közel 4,2 milliárd forintnyi szállásköltséget egyenlítettek ki SZÉP-kártyával. Ez az érték 102 millió forinttal több, mint 2013-ban.

A Balatoni Regionális TDM Szövetség úgy véli, a régió az elmúlt évek tudatos termék-, és turisztikai infrastruktúra fejlesztéseinek köszönhetően négy évszakos úticéllá válhat.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem