13.8 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeÉletmódEgészség - betegségA magyar települések kilencven százalékát megfertőzte a koronavírus

A magyar települések kilencven százalékát megfertőzte a koronavírus

Magyarországon szétterjedt a koronavírus, a vasárnapi adatok szerint a települések kilencven százaléka érintett

– mondta az országos tiszti főorvos az M1-en vasárnap.

Müller Cecília, országos tiszti főorvos (Fotó: MTI/Vasvári Tamás)

Müller Cecília hangsúlyozta: ennek megfelelően kell viselkedni, hiszen potenciálisan bárki, bárhol az országban fertőzhet és fertőződhet. Ezért kell viselni a maszkot, betartani a kijárási tilalmat, a távolságtartást, és minden olyan jogszabályt vagy ajánlást, amelyet korábban megfogalmaztak – hívta fel a figyelmet.

A járványügyi adatok tendenciáját kiegyensúlyozottnak nevezve elmondta: az elmúlt 24 órában 4320-szal nőtt a fertőzöttek száma, akikkel együtt ma Magyarországon 174 618 pozitív esetet tartanak nyilván a járvány kezdete óta.

Magas volt az elhunytak száma is

Az elhunytak száma szombaton is magas volt, a 111 halálos áldozat – jellemzően idős, krónikus beteg – átlagéletkora 76 év körül alakult, mint a héten szinte minden nap.

Azonban hozzátette: fiatalok és középkorúak is meghalnak a betegségben vagy azzal összefüggésben. Csak az elhunytak mindössze hét százalékánál nem tudnak semmilyen alapbetegséget megállapítani – jegyezte meg Müller Cecília.

Az országos tiszti főorvos szerint bizakodásra ad okot, hogy nem növekednek tovább a fertőzésszámok,

de korai még bármiféle következtetést levonni, hiszen a védelmi intézkedések bevezetését követően körülbelül két hétre van szükség, hogy látni lehessen annak eredményeit.

Hangsúlyozta: minden intézkedés azt a célt szolgálja, hogy tudjuk élni az életünket, tudjunk munkába járni, és ne kelljen további szigorításokat, a környező országokhoz hasonló drasztikus intézkedéseket bevezetni.

Közölte: az elmúlt napon 7278 embert ápoltak kórházban, közülük 618-an voltak lélegeztetőgépen, ami azt mutatja, hogy továbbra is nagy teher hárul az egészségügyre.

Müller Cecília beszámolt arról is, hogy pénteken elindult a szociális intézményekben a tesztelés, az egészségügyi dolgozókat, a pedagógusokat és a bölcsődei dolgozókat pedig hétfőtől kezdődik szűrni.

Az egészségügyi intézményekben a dolgozók maguk meg tudják szervezni egymás tesztelését, oda csak az antigén alapú teszteket szállítják ki, a többi helyen szűrőcsapatok végzik a mintavételt.

Az országos tiszti főorvos fontosnak nevezte a kiszűrt pozitív esetek elkülönítését, hogy ők már ne terjeszthessék tovább a betegséget. Elmondta: a fertőzésen korábban átesetteknél is lehet pozitív az antigén teszt, de ez nem újrafertőződést jelent, és a háziorvos tudni fogja, mi ilyenkor a teendő.

A vizsgálatok döntik el a helyi korlátozó intézkedéseket

Kitért arra is: az oktatási-nevelési intézményekben a járási hivatalok népegészségügyi szakemberei által végzett járványügyi vizsgálat dönti el, hogy milyen korlátozó intézkedéseket kell helyben bevezetni.

Az oltóanyagról szólva Müller Cecília elmondta: alapos és szigorú feltételrendszere van annak, hogy egy vakcina a piacra kerüljön.

Magyarországon az oltásbiztonság garantálja azt, hogy megtartsuk azt a rendkívül nagy járványügyi előnyünket a világgal és Európával szemben is, hogy gyermekeinket tizenkétféle betegség ellen kötelező védőoltásokkal immunizálni, és ezen túl is rendelkezésre állnak más választható védőoltások – mondta az országos tiszti főorvos.

Hangsúlyozta: két alapvető tulajdonságot – a hatásosságot és a biztonságosságot – garantálni kell ahhoz, hogy forgalomba kerülhessen egy vakcina.

Magyarországra érkezett orosz oltóanyagnál jelenleg a dokumentációs anyag átvizsgálása folyik

– mondta. Kiemelte, hogy csak olyan oltóanyagot tesznek a lakosság számára elérhetővé, amely hatásos és biztonságos.

Megjegyezte: a kormány három gyártónál már 12 millió oltóanyagot kötött le. Müller Cecília kiemelte: a vakcinák különböző technológiával készültek, és a járványügyi szakemberek tájékoztatása alapján az emberek majd eldönthetik, hogy melyikkel szeretnék beoltatni magukat.

Nem az számít, hogy honnan jön, milyen nemzetiségű a fejlesztés, hanem hogy milyen eredményeket produkál

– mondta az országos tisztifőorvos.

Müller Cecília szerint a védőoltások már bizonyítottak: Romániában és Ausztriában kanyarójárvány is van, ami Magyarországon a védőoltások miatt nem fordul elő.

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

Pannon Work