13.2 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeÉletmódÉletmód hírekA magyar reklámadó nem sért uniós jogot

A magyar reklámadó nem sért uniós jogot

A magyar reklámadó nem sérti az állami támogatásokra vonatkozó uniós jogot

– állapította meg az Európai Bíróság főtanácsnoka a csütörtökön ismertetett indítványában, amely szerint az állami támogatások jogával nem ellentétes a vállalkozások progresszív szerkezetű forgalmi adóval történő megadóztatása.

A luxemburgi székhelyű EU-bíróságon tárgyalandó ügy előzménye, hogy Magyarország 2014-ben reklámadó-törvényt fogadott el, amelynek értelmében a vállalatokat reklámbevételüktől függő mértékű adó megfizetésére kötelezték.

A magas reklámbevétellel rendelkező vállalatok lényegesen magasabb, 0-tól 50 százalékig terjedő progresszív adókulcsok alá tartoztak.

Nemzetközi tendenciát követve Lengyelország a magyar reklámadóhoz hasonló, a vállalkozásokra vonatkozóan olyan közvetlen adót vetett ki, amelyet nem a nyereség, hanem az árbevétel után számítanak ki, és amely progresszív szerkezetű.

Az Európai Bizottság mindkét adót a közös piaccal összeegyeztethetetlennek nyilvánította, azt állítva, hogy azok az alacsonyan adóztatott kisebb vállalkozások számára megengedhetetlen előnyt biztosítsanak, és ezáltal állami támogatásnak minősülnek.

Lengyelország és Magyarország a bizottsági határozatokat megtámadta az Európai Unió Törvényszéke előtt, mely helyt adott a kereseteknek és semmisnek nyilvánította az uniós bizottság határozatait. A bizottság fellebbezést nyújtott be az uniós bírósághoz.

Juliane Kokott főtanácsnok csütörtökön ismertetett indítványaiban azt javasolta az uniós bíróságnak, hogy utasítsa el az Európai Bizottság fellebbezéseit, és hagyja helyben a törvényszék ítéleteit.

Indoklása szerint az árbevétel képezheti progresszív adóztatás alapját, mivel egyebek mellett az adóalanyok teherviselési képességét illetően releváns mutatónak tekinthető. Kijelentette: uniós szabályozás hiányában a tagállamok hatáskörébe tartozik az adóalap meghatározása, és az adóteher különböző termelési tényezők és különböző gazdasági ágazatok közötti megosztása.

Azt közölte, hogy a progresszív adókulcsok alkalmazása jövedelemadóztatásban teljesen szokásos a pénzügyi teherviselési képességnek megfelelő adóztatás elérése céljából.

A jogalkotó döntheti el, hogy véleménye szerint melyik a megfelelő adó, az állami támogatások joga pedig nem követeli meg, hogy az Európai Bizottság véleménye szerinti legmegfelelőbb adót vezessék be – tette hozzá a főtanácsnok.

A luxemburgi közlemény emlékeztet arra: a főtanácsnok indítványa nem köti a bíróságot, az ügy érdemi tárgyalása még csak most kezdődik. Az esetek többsége ugyanakkor azt mutatja, hogy döntéshozatalkor a testület gyakran azonos álláspontra helyezkedik a főtanácsnokkal.

Címlapkép: illusztráció

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem