6.6 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeSportSporthirekA magyar póló közös sikere a két olimpiai kvóta

A magyar póló közös sikere a két olimpiai kvóta

A magyar vízilabdasport az olimpiai szereplések tekintetében egészen különleges sorozatot tudhat magáénak a látvány-csapatsportágak közül azzal, hogy zsinórban az ötödik olimpián is mind a férfi, mind a női válogatott ott lesz a játékok mezőnyében.

A páratlan sorozat jelentőségéről, a magyar vízilabdasport helyéről a magyar sporton és az olimpiai csapaton belül, a klubokban végzett munka szerepéről és a válogatottakkal szembeni elvárásokról Nyíri Zoltán, a Ferencvárosi Torna Club ügyvezető alelnöke, egyben a Magyar Vízilabda Szövetség elnökségi tagja nyilatkozott az egyesület hivatalos honlapjának.

– A trieszti kvalifikációs torna után biztossá vált, hogy – az egyéb világversenyeken elért remek sikereken túl – csak az olimpiai játékokra fókuszálva is már az ötödik olyan olimpiai ciklus végéhez közeledünk, amelynek csúcsaként mind a magyar férfi, mind a női válogatott ott lesz az aktuális játékok vízilabdatornájának mezőnyében. Mindkét csapatban tevékeny részt vállaltak ferencvárosi pólósok is a kijutásban. Mind klub- mind szövetségi részről alaposan érintett vezetőként hogyan élted meg a lányok sikerét?

– Természetesen itthon a lányok összes mérkőzését néztem és nagyon boldog voltam! Külön öröm volt számomra, hogy az a két ferencvárosi lány, aki a meccseken is szerepet kapott, nevezetesen Illés Anna és Vályi Vanda a csapat hasznos tagjaiként, jó játékkal járultak hozzá a sikerhez. Ugyan volt egy kisiklás a görögök elleni meccsen, de talán az idejében jött pofon még jót is tett, hiszen az olaszok elleni mindent eldöntő mérkőzésen olyan játékot produkált az együttes, amilyet magyar női válogatottól utoljára nem is emlékszem, hogy mikor láthattunk. Kiváló volt a formaidőzítés, a legfontosabb mérkőzésen nyújtottuk a legjobb teljesítményt az egész tornán a hazai pályán szereplő rivális ellen. Óriási dolog, hogy 2004 óta mind a férfi, mind a női válogatott egyszerre ott lehet az olimpián. Egyedülálló teljesítményről van szó, és úgy gondolom, túlzás nélkül állíthatom, hogy ezzel a teljesítménnyel az egész nemzet egyik legfontosabb csapatsportágáról beszélhetünk. A labdarúgás után talán a legmagasabb polcra kell helyezni a magyar vízilabdát.

– Azon túl, hogy a vízilabda évtizedes távlatra visszatekintve is hagyományos magyar sikersportág, mi ennek az olimpiai ciklusokon átívelő sikerességnek a titka?

– Nagyon fontos kiemelni a klubokban végzett munkát. A Fradiban ebben is igyekszünk élen járni, de nem csak a Ferencvárosnál elvégzett munkáról beszélek itt, hanem minden olyan klubéról, ahonnan akár csak egy válogatott kerettag is érkezik a nemzeti csapatba. Ez egy közös siker, amire magam is nagyon büszke vagyok, és ezúton is gratulálok az összes klubnak, amelyik valamennyit is hozzátett ehhez a sikerhez.

A közvetlen sportszakmai szempontok mellett pedig nem szabad elmenni szó nélkül amellett sem, hogy Magyarországon a sport és azon belül a vízilabda is nemzetstratégiai jelentőséggel bír.

A magyar kormány 2010 óta a sportot kiemelten támogatandó ágazatként kezeli, hiszen felismerte, azon kívül, hogy a sport ilyen sikereket tud hozni, mint amiknek akár a vízilabda kapcsán is örülhetünk, és ami egy egész nemzet közös öröme és sikerélménye, ráadásul rengeteg gyereket vonz, akik már egészen fiatal koruktól kezdve rendszerességet, fegyelmet, egymásért való küzdelmet és kiállást tanulnak. Ezek a tapasztalatok már önmagukban elképesztően értékesek, hiszen felnőtté válva az élet minden területén kamatoztatni tudják majd a sportban megtanult képességeket. A sport és a legkiválóbb sportolóink csodálatos eredményei így mindenkinek minden területen jó példával szolgálnak, ebben pedig hazánkban óriási szerepe van a vízilabdának, amely a maga férfi vonalon megszerzett kilenc olimpiai aranyérmével a legeredményesebb magyar látvány-csapatsportágnak számít történelmi távlatokat nézve is.

A két említett szempont pedig egymásra épül: a stabil, kiszámítható anyagi háttér és infrastrukturális támogatás megadta azt az alapot a szakmai munkához, amelynek eredményeképpen a világ legerősebb bajnoksága az OB I a férfiaknál és a nőknél egyaránt.

A klubok egymással való versengése pedig gerjeszti, elősegíti a további fejlődést, ami a nemzetközi színtéren is kifizetődő.

A teljes interjút itt olvashatja el.hirado

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work