17.2 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekVállalkozói szféraA Magyar Iparszövetség segít a kisvállalkozásoknak pályázni

A Magyar Iparszövetség segít a kisvállalkozásoknak pályázni

hirmagazin 2015 06 14 073103

Budapest, 2015. június 14., vasárnap (MTI) – A Magyar Iparszövetség (OKISZ) szolgáltatói tevékenysége keretében támogatja tagszervezeteit abban, hogy sikeresen pályázzanak a kis- és középvállalkozásoknak kiírt gazdaságfejlesztési pályázatokon – mondta Vadász György, a szervezet elnöke az MTI-nek.

A kormány 85 milliárd forint keretösszeggel a napokban hirdette meg a mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv) versenyképességét és fejlesztését támogató két új felhívást a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban (GINOP).

Vadász György hangsúlyozta: az iparszövetség területi szakértői térítésmentesen részt vesznek a hozzájuk fordulók pályázatának előkészítésében, összeállításában, segítenek abban, hogy helyesen nyújtsák be a pályázatot. Igény esetén a garanciavállaláshoz is tud a szövetség banki lehetőséget ajánlani, bár a vállalkozások kedvezőbb helyzetbe kerültek azzal az új szabályozással, hogy elegendő az önrészt a pályázati időszak utolsó negyedévében biztosítani.

Az iparszövetség elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy lezárt üzleti évvel nem rendelkező, kezdő vállalkozók is pályázhatnak.

Vadász György úgy látja, ki kell használni azt a kedvező helyzetet, hogy a magyar gazdaság fejlődése lendületben van. A hazai vállalkozók fejlesztését az uniós források mellett a Magyar Nemzeti Bank növekedési hitelprogramja is segítheti, illetve a finanszírozást javíthatja, hogy a kormány adókedvezményben részesíti azokat a bankokat, amelyek a kkv-k hitelezésében feladatot vállalnak – tette hozzá.

Felidézte, hogy az idén összesen 700 milliárd forint pályázati kiírás várható a kkv-szektor számára. A kormány szándéka szerint az uniós források 60 százalékát gazdaságfejlesztésre fordítja, ezen belül 16 százalékot a kkv-k fejlesztésére, és további 16 százalékot a foglalkoztatás bővítésére.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work