3.5 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeÉletmódÉletmód hírekA magyar gyerekek sem ismerik a hagyományos órát

A magyar gyerekek sem ismerik a hagyományos órát

Angliában leszerelik a mutatóval rendelkező órákat, mert a gyerekek már csak a digitális órát ismerik. Magyarországon ugyan az iskolában tanítják, de a Ripost gyorstesztje szerint tíz gyerekből három nálunk sem tudja megmondani a mutatók alapján, mennyi az idő.

Egyre több angol iskolában leszerelik a hagyományos, mutatóval rendelkező órákat, mert a gyerekek már nem tudják leolvasni a pontos időt a számlapról –írja a Godfullness portál. Malcom Trobe, a helyi Iskolai és egyetemi vezetők társaságának titkára azzal indokolta a döntést, hogy a diákok mindenhol digitálisan látják az időt, a telefonjaikon, a számítógépeken. Hozzátette: a tanárok azt szeretnék, ha a diákok nyugodtak lennének tanulás közben, a hagyományos órák felesleges stresszt jelenthetnek.

Tízből hárman nem tudják

A Ripost utánajárt, hogy állnak ezzel a magyar diákok, és meglepő eredményre jutottunk: tízből hárman nem tudták megmondani a mutatóval rendelkező óra alapján, mennyi a pontos idő. Magyarországon a második osztályos matematika tananyag része a hagyományos óra.

„Már régen tanulták. Amikor az érdemjegy múlott rajta, akkor tudták, de azóta elfelejtették „– indokolta unokája hibázását Tóth Józsefné.

„ Nem használjuk már, otthon minden óra digitális. Minek is tudná? Már én is a telefonon nézem meg, mennyi az idő!”

„ Az én gyerekemnek a falán hagyományos óra van, fontosnak tartom, hogy ismerje. Az időérzék kialakulásában nagy szerepe van, könnyebben megértette az idő múlását, a „mindjárt” jelentését, amikor a régi órán mutattam neki „– vélekedett egy anyuka, Kovácsné Gál Etelka.

Segít megérteni az idő fogalmát

Sönberger Nimród második osztályos tanuló szereti a mutatókat, mert így könnyebben felméri, mennyi idő van még.

„ Nemrég tanultuk az órát, de nekem unalmas volt, mert már rég tudom” – mondta. „Nálunk az iskolában minden teremben van óra a falon, szoktam nézni, hány perc van csengetésig, és számolok visszafelé. Ha egy feladatra húsz percet kapunk, akkor tíz perc múlva készen kell lennem a felével, megszabom, meddig ér akkorra a nagymutató.”

Barta Erika tanító szerint a gyerekek többsége ma már az iskolában tanulja meg a hagyományos óra leolvasását, otthon nem mutatják meg nekik. Azon viszont nagyon meglepődött, hogy Angliában le is szerelik a régi időmérőket.

Szükség van rá a fizikához is

„A klasszikus óra ismerete hozzátartozik az alapműveltséghez” –vélekedett. „Nemcsak az a fontos, hogy leolvassuk róla, hány óra van, hanem az idő fogalmát, szabályos és periodikus mozgását tanítjuk. A mutatók segítenek abban, hogy a gyerekek megértsék az idő örök körforgását, a kör és részei geometriáját, a szögmérés elvét, az egyenes arányosságot az egész és a negyed vagy a fél között, fizikából pedig a kör és a periodikus mozgások jellemzői is mind az analóg óra ismeretén alapulnak. Ezért nagyon is helye van az iskolában! 

Királymezei Ágnes gyerekpszichológus hasonló véleményen van.

„A gyerekeknek nagyon fontos a tér-idő tájékozódás, ennek a hiánya sok tanulási nehézség alapja, táptalaja „– hangsúlyozta a szakember. „ Az élet sok területén kapaszkodó a térben és időben való tájékozódás, amit meg kell alapozni. Az időbeosztás elsajátítása szintén ennek a segítségével lehetséges.”

Forrás: Ripost

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem