6.6 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeFőhírekGazdaságA Magyar Biztosítók Szövetsége megkezdte az Astra-ügyfelek által okozott károk kifizetését

A Magyar Biztosítók Szövetsége megkezdte az Astra-ügyfelek által okozott károk kifizetését

forrás: Kossuth Rádió/Napközben/MTI

A Mabisz kártalanítási számlája szeptember 16. óta már fogadja az Astra Biztosító hazai ügyfelei által augusztus 17. után okozott, de a biztosítóhoz még be nem jelentett kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) károkkal kapcsolatos kárbejelentéseket.

Az augusztus 17. előtti kgfb és egyéb típusú károkat a román vagy a – kfgb esetében – a magyar garanciaalap téríti majd meg. A román és a magyar biztosítási garanciaalapoknak törvény által előírt kötelességük a román Astra Biztosítóval kapcsolatos kgfb-károk – sőt a román garanciaalap (FGA) esetében az egyéb biztosítási jogviszonyból eredő károk – megtérítése is a biztosító felszámolását követően. Mindkét garanciaalap rendelkezik az ehhez szükséges, a jogszabályokban előírt forrásokkal – hangsúlyozza közleményében a jegybank.

A román pénzügyi felügyelet (ASF) jelezte az MNB-nek, hogy az Astra felszámolásának bírósági elrendelése után a biztosító hazai fióktelepének ügyfelei, károsultjai – az uniós előírásokkal összhangban – magyar – vagy egyéb – nyelven tehetik majd meg kárbejelentéseiket az ASF keretein belül működő FGA felé. Az ASF tájékoztatása szerint várhatóan rövidesen megnevezik azt a magyarországi kárrendezési megbízott társaságot is, amelynek segítségével a hazai ügyfelek a kárügyintézést bonyolíthatják.

Az MNB közölte: a kialakult helyzethez mérten megfelelő lépésnek tekinti, hogy az Astra Biztosító ügyfelei az elmúlt napokban levelet kaptak a magyarországi fiókteleptől biztosítási szerződésük szeptember 30-i közös megegyezéssel történő megszüntetésére. A jegybank szerint a további esetleges károkkal kapcsolatos vitás helyzetek elkerülése érdekében az ügyfeleknek célszerű elfogadniuk ezt a lehetőséget, és október 1-jei hatállyal új kgfb-biztosítást kötniük egy másik hazai biztosítónál.

Az MNB honlapjának Astra-menüpontjában (www.mnb.hu/fogyasztovedelem/vezeto-hirek) folyamatos tájékoztatást nyújt az Astra Biztosító károsultjainak, ügyfeleinek a kártérítésről. A román garanciaalap kárbejelentési nyomtatványai a www.astrabiztosito.hu/pag-alert-documents címen már jelenleg is elérhetők magyarul.

 

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem