13.8 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekKülföldA liftben csaphattak fel a lángok először a Notre-Dame épületében

A liftben csaphattak fel a lángok először a Notre-Dame épületében

Nagy erőkkel zajlik a nyomozás a Notre-Dame leégésének ügyében, egyelőre nagyon úgy néz ki, hogy a lift és egy rövidzárlat lehet a felelős a lángtengerért.

Úgy tűnik, napról napra több az információ a Notre-Dame hétfői, tragikus leégéséről: már 40 embert hallgattak ki a rendőrök, a gőzerővel zajló nyomozás pedig jelen pillanatban egy rövidzárlatot tesz felelőssé a történtekért. Sőt, mára már úgy tűnik, azt is tudni vélik, hol csaptak fel először a lángok: minden bizonnyal a katedrális liftjében.

Bár Patrick Chauvet rektor azt nyilatkozta, több hónap is kellhet, amíg biztosat mondhat azzal kapcsolatban, mi is történt pontosan a hét elején, egyre jobban körvonalazódik, kinek és minek a hibája, mulasztása okozta a templom kiégését. A CBS számítógépes problémát említ, a rendszer ugyanis nem a megfelelő helyen jelezte a lángok felcsapásának helyét. A biztonsági őrök sem vették komolyan az első tűzjelzéseket, amire valóban észlelték a bajt, már több méteresre nőttek a lángok.

Forrás: Blikk.hu

Fotó: Northfoto

Most népszerű

Hasonló hírek

Pannon Work