20.9 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekKülföldA lengyelek egyharmada határzárakkal korlátozná a migrációt

A lengyelek egyharmada határzárakkal korlátozná a migrációt

forrás: MTI

A lengyelek 32 százaléka az Európai Unió külső peremén létesített határzárakkal vagy akár a belső uniós határok lezárásával is korlátozná a migrációt – derül ki a Rzeczpospolita lengyel jobbközép napilap által hétfőn közölt felmérésből.

Az IBRIS közvélemény-kutató által készített felmérés szerint a lengyelek 30 százaléka egyetért azzal, hogy az európai uniós tagállamok, ezen belül Lengyelország is, fogadja be a migránsokat, de csak 16 százalékuk egyezne be az uniós határokon átkelő bevándorlók „minden feltétel nélküli” befogadásába, 7 százalékuk pedig kikötések nélkül saját házába is befogadná őket.

Amennyiben a befogadást az Európai Unió, illetve az ENSZ eszközeivel támogatnák, már többen – 37 százalékuk – egyeznének bele. A válaszadók 10 százaléka szerint csak a keresztény menekülteket kell befogadni.

Vasárnap Stanislaw Gadecki érsek, a Lengyel Püspöki Konferencia elnöke azt mondta: minden lengyelországi egyházközségnek készen kell lennie az üldözöttek befogadására. Más lengyel egyházi tisztviselők ugyanakkor arra figyelmeztetnek: Lengyelországban, a nyugat-európai államoktól eltérően, nincsenek nagy muzulmán közösségek, amelyekbe az érkező nem keresztény migránsok beolvadhatnának.

Lengyelország az uniós kormányfők júniusi találkozója után kétezer menekült befogadását vállalta 2016-2017-ben. Az európai migrációs válság legújabb fejleményeit illetően a lengyel kormány egyelőre nem fogalmazott meg egyértelmű álláspontot, bár a politikai vezetők egyhangúlag a válság okainak kezelését, az embercsempészek elleni harc fontosságát hangsúlyozzák.

Grzegorz Schetyna, a lengyel külügyi tárca vezetője szombaton elmondta: védeni kell az európai határokat, a bevándorlókat az Európai Unión kívül kell regisztrálni.

 

Most népszerű

Hasonló hírek