Image default
Gasztronómia, vega

A lelki egészséghez a konyhán keresztül is vezethet az út

A terápiás módszerek folyamatosan bővülő sorában egyre népszerűbb a terápiás főzés vagy kulináris művészetterápia, ami a konyhai munkák segítségével igyekszik orvosolni a mentális betegségek széles tárházát a depressziótól a függőségekig.

A multinacionális cégekből kiugró, majd saját cukrászvállalkozást indító PR-osok, CEO-k és menedzserek már régebben felismerték, és talán valahol már mi is ráéreztünk, mikor elmélyedtünk egy bonyolultabb leves vagy egy pepecselős sütemény elkészítésében:

A konyhai munkák szinte kiábrándítóan hétköznapi folyamata néha – és erre a néhára azért még visszatérünk – képes berántani minket a kiégéssel küszködő modern ember által annyira áhított flow-élménybe, amikor már nem is annyira a végeredmény (vagyis az étel) számít, csak a habverés és szeletelés közben a szakácsot hullámokban elöntő megkönnyebbülés. Az elmúlt években egyre többet hallani az úgynevezett kulináris művészetterápiáról (culinary art therapy) vagy konyhai terápiáról (kitchen therapy), melynek lényege, hogy a főzés folyamatán keresztül ígér lelki egészségjavító hatásokat.

Problémás kamaszok és függők a konyhában

A Michiganben élő Julie Ohana például a módszer egyik úttörőjének számít. Egyéni, kiscsoportos, családi és céges terápiás főzéseket tart, ahol állítása szerint nemcsak a stresszkezeléshez nyújt hatékony eszközt, de a résztvevők kommunikációs képességeit, önreflexióját, önbizalmát, sőt agyi fejlődését is elősegíti. A Huffington Postnak adott interjújában azt mondta,

a kulináris művészetterápia nem annyira az elkészített ételről szól, hanem magáról az elkészítési folyamatról, illetve a tálalás és az étkezés öröméről.

Épp ezért Ohana készített már klienseivel reggelit, főételeket és desszerteket is konyhával egybekötött irodájában. A módszer kulcsaként elsősorban a mindfulnesst emeli ki: ez a manapság már a mainstreamben is meglehetősen divatos, keleti filozófiából importált állapot tulajdonképpen egyfajta tudatosságon alapuló jelenlétet takar, melynek lényege, hogy figyelmünket a jelen pillanat tapasztalásaira fordítjuk, és igyekszünk ítélkezésmentesen tudatosítani a külső és belső folyamatainkat. Nem nehéz belátni, hogy a számtalan mechanikus munkafázist tartalmazó, sokszor nagyfokú koncentrációt igénylő főzés hogyan alkalmas erre, de persze a terápiás főzés valószínűleg egészen más, mint amikor az egész napos munka után, este nyolc órakor kell nekiállni a család másnapi paprikás csirkéjének. Ohana egyébként azt mondja, a kulináris művészetterápia hagyományos terápiával (talk therapy) is kiegészíthető, bár ő elsősorban épp azoknak ajánlja a módszert, akik valami új, izgalmasabb formában tennének mentális egészségükért.

Bár a kulináris művészetterápia még nagyon új irányzatnak számít a terápiás módszerek között, a sütés-főzés pozitív lélektani hatásairól már egész régóta cikkeznek. 2018-ban az amerikai Nemzeti Egészségügyi Intézet (National Institute of Health) kutatója, Nicole Farmer megvizsgálta, milyen „pozitív mellékhatásai” lehetnek a konyhai munkáknak a mentális egészségre nézve olyan betegek esetében, akik elsősorban cukorbetegségük, szív- és érrendszeri megbetegedésük vagy rákbetegségük miatt kényszerültek rá a főzésre. Azt találták, hogy

nemcsak a páciensek fizikai egészsége javult, de ahogyan magabiztosabbak lettek a konyhában, fejlődött általános önbizalmuk, javultak a társas képességeik, és még a hangulatuk is jobb lett.

Ráadásul a rendszeres főzés (illetve az ahhoz kapcsolódó bevásárlás és menütervezés) segített az agy stratégiai funkcióinak fejlesztésében, vagyis hozzájárult, hogy a kutatásban részt vevő személyek képesek legyenek tisztábban átlátni problémáikat, és könnyebben, módszeresebben megoldani azokat.

Wall Street Journal már 2014-ben beszámolt róla, hogy egyes pszichiátriai intézményekben főzőkurzusokkal egészítik ki a betegek – például depresszióval, függőségekkel vagy akár skizofréniával küzdők – kezelési tervét. A cikk szerint a főzés segít kilépni a halogatásból és a passzivitásból, és aktív, célorientált viselkedésre sarkallja a pácienseket.

A főzésnek különösen nagy előnye, hogy jutalmazó tevékenység, vagyis a folyamat végén van egy produktum, ami képes örömérzetet nyújtani saját magunk vagy akár mások (és így újfent saját magunk) számára. Szintén fontos faktor a főzés kreatív oldala: a hagyományos képzőművészeti formákhoz hasonlóan a főzéshez is kreativitásra van szükség, ez pedig egyszerre lehet inspiráló és felszabadító.

Néhányan egészen speciális problémák kezelésére is alkalmasnak találják a terápiás főzést. A hawaii érdekeltségű, problémás kamaszokkal foglalkozó Pacific Quest kertészkedéssel és főzéssel igyekszik változásra sarkallni a zűrös fiatalokat – szerintük a főzésben is fontos repetitív tevékenységek segítenek a neurológiai fejlődésben, miközben az ételkészítés során (elsősorban a saját kezűleg begyűjtött alapanyagoknak hála) a kamaszok a természethez is közelebb kerülhetnek. Ők is kiemelik a főzéssel elsajátítható hasznos készségeket, például a jó időmenedzsmentet és a rendszerezés képességét.

De addiktológiai osztályokon is használják a terápiás főzést, ami az American Addiction Centers (Amerikai Addiktológiai Centrumok) álláspontja szerint kitöltheti az űrt, amit korábban drogokkal vagy alkohollal próbáltak betömni. Persze ezeken a helyeken a főzés kiegészítő módszerként működik, ami más, bizonyított hatékonyságú és kidolgozott módszertannal bíró terápiás módszerek támogatását segíti elő. Hogy önmagában gyógyulhatunk-e a főzéssel, az már egészen más kérdés.

A hagyományos művészetterápiás módszerek kapcsán elsősorban a képzőművészetekre szokás gondolni, de a helyzet ennél azért valamivel bonyolultabb. Dr. Antalfai Márta klinikai szakpszichológus és művészetpszichoterapeuta, a Lelki Egészségvédő Alapítvány (LEA) elnöke először igyekszik tisztázni a fogalmat: „A klasszikus művészetterápia a nemzetközi szakirodalom alapján a képzőművészeti terápiákat foglalja magában, tágabb megfogalmazásban ugyanakkor a dráma, a mozgás, a zene, a költészet, az irodalom is beletartozhat. Ugyanakkor az ezekre a művészeti ágakra épülő terápiáknál már külön zeneterápiát, táncterápiát nevezünk meg. Néha egy terápiás módszer több művészeti ágat ötvöz: például az én módszerem is ötvözi a képzőművészeteket, a zenét és más pszichoterápiás módszereket, a relaxációt és az imaginációt is.” Az említett módszer a Katarzisz Komplex Művészetterápia, melyet Antalfai Márta 1972–74 között dolgozott ki – itt kiscsoportos foglalkozások zajlanak, ahol a hivatalos leírás szerint a relaxáció, imagináció, vers és zene együttes alkalmazásával indul el az alkotói folyamat, a központjában pedig a katarzisélmény megélése áll.

A terapeuta szerint alapvetően üdvözlendőek azok a módszerek, amik a kreativitás kifejezésére építenek, így például a konyhaművészetre alapozó foglalkozások is. „Ezek mind fokozhatják a jóllét érzését, megteremthetik a mindfulness állapotát. De említhetnénk egy asztalost is, aki fával dolgozik, hiszen az alkotásnak nagyon széles köre van. Ilyenkor általában egy bizonyos anyagra összpontosul a figyelem: az asztalos esetében a fára, a főzés közben pedig az ételekre. Főzés közben ráadásul ugyanúgy fontos szerepe van a színeknek, a terítéknek, a díszítésnek” – magyarázza Antalfai, hozzátéve, hogy a színek a hagyományos művészetterápiában is kulcsfontosságúak. A szakértő kiemel néhány további érdekes párhuzamot is, például, hogy a gasztronómiában is megtalálható az alkotó és a befogadó szerepe, hiszen az elkészült ételt általában el is fogyasztják – Antalfai szerint fontos, hogy mindkét pozíciót kipróbáljuk, hiszen a megfőzött ételkompozíció vizuálisan is gyönyörködtet és ízélményt is adhat. De talán ennél is fontosabb hasonlóság a főzés és más alkotói folyamatok között, hogy a kulináris terápia is lehetőséget ad az önkifejezésre:

A hétköznapi főzés automatikus, monoton folyamatainak nincs igazán terápiás hatása, de ha arra törekszünk, hogy kifejezzük személyiségünket a főzéssel, ez is alkotássá válik

– magyarázza a terapeuta.

Fotó: istock

Antalfai Márta azonban figyelmeztet rá, hogy az ismert művészetterépiás módszerek egyezményes, kidolgozott módszertannal rendelkeznek – ez különbözteti meg a gyógyításra használt művészetterápiát attól, amikor csak úgy leülünk rajzolgatni.

A kreativitás és az ennek kifejezésére való hajlam születésünktől kezdve az emberi természet sajátja. A kreativitás szabadságot, szabad teret ad. Az érzékszerveinken keresztül történő aktivitás már önmagában relaxációs hatással bír, és minden alkotótevékenység segít, hogy kiéljük ösztönös kreativitásunkat – melynek hiánya adott esetben káros hatással lehet mentális egészségünkre is.

A művészetterápiával ugyanakkor már bonyolultabb, a kreativitáshoz nem kapcsolódó problémákra is tudunk hatni. Veszteségélmények, traumák, párkapcsolati problémák feldolgozását segíti, és kimondottan hatékony lehet a depresszió kezelésében, hiszen az élmény megjelenítésével az illető másoknak is bemutathatja belső világát.”

A művészetterápia módszertanában fontos szerepet kapnak a szimbólumok, és az is elengedhetetlen, hogy képzett szakember vezesse az alkotást, aki akár a hagyományosabb terápiás módszerekből is átemelhet eszközöket. A kulináris művészetterápia egyelőre még nem tart itt: nincsen univerzális, kanonizált módszertan, nem áll mögötte elég és kellően meggyőző tudományos kutatás, vagy empirikus tapasztalat. „Azt gondolom, ezek az újabb, modernebb megközelítések, mint például a kulináris művészetterápia, nagyon jók és hasznosak tudnak lenni, de komolyabb elakadásokban, súlyosabb lelki problémák esetén már nem igazán segíthetnek. Az ételkészítés nem biztos, hogy képes megérinteni a belső történéseket, nem alkalmas az önismeret fejlesztésére. Így ezt nem nevezném művészetterápiának, inkább rekreációs foglalkozásnak, melynek valóban számos pozitív hatása lehet, illetve hatékonyan kiegészítheti a terápiás munkát” – foglalja össze Antalfai Márta.

Feladat és felszabadulás

Azt is muszáj megemlíteni, hogy a pszichoterápia még mindig csupán egy szűk elit számára elérhető (ez különösen igaz Magyarországra, de számos külföldi országban is így van), a terápiás főzés esetén pedig még szembetűnőbb és meglehetősen groteszk lehet a különbség a hagyományos terápiát „megfűszerezni” vágyó felső középosztálybeli és a gyerekeinek főző alacsony jövedelmű asszony között. Míg előbbi nyugodt és hívogató környezetben, komótosan összeállítja a sajtos szuflét, utóbbi ordító gyerekek között próbálja megfőzni a létező legegyszerűbb ragut. És míg az első esetben a főzés valóban lehet frissítő, inspiráló élmény – ha gyógyító talán nem is –, a másodikban inkább csak nyűg marad.

nlc

Hasonló hírek

Csirkemell sajtmártással, spagettiágyon

Mazsi

Húsvéti kocka

Edit

Kínai zöldségleves Maxtól

Géza