8.5 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeÉletmódÉletmód hírekA legtöbb nő fürdés nélkül fekszik be az ágyba!

A legtöbb nő fürdés nélkül fekszik be az ágyba!

Lehet, meglepően hangzik, de egy felmérés eredményei szerint vannak, akik nem zuhanyoznak vagy fürdenek minden este, mielőtt ágyba bújnának. Egyesek szerint ez elképzelhetetlen, míg mások egészségesnek tartják, ha egy-egy estét kihagyunk. Lássuk, mit mondanak a statisztikák!

Brit nők tisztálkodási szokásai

A felmérés során 18 és 50 év közötti nőket interjúvoltak meg, akik közül 5-ből 1 azt nyilatkozta, hogy előfordulnak olyan esték, amikor nem fürdik vagy zuhanyozik, ugyanakkor a válaszadók 1/3 mondta, hogy csak 3 naponta mossa le teljesen a testét. A megkérdezettek 2/3-a azt állította, hogy lefekvés előtt nem távolítja el a sminket az arcáról, emellett 8 nőből 1 fogat sem mos.

Reggeli tisztálkodást tekintve a következő eredmények születtek: a válaszadók 21%-a mondta, hogy szokott reggelente mosakodni, azonban 33% nyilatkozta, hogy erre csupán 3 naponta, ha szán időt.

Mivel indokolják?

A hiányos tisztálkodási szokásokat a legtöbben azzal magyarázták, hogy ugyan tudják, mi a helyes higiénés gyakorlat, erre nem mindig jut idejük és energiájuk. A felmérésben részt vevő nők 57%-a mondta, hogy a kimaradt napokon fürdés helyett nedves törlőkendőt használ lefekvés előtt. Habár ezen szeretnének változtatni, a nők 89%-a azt mondja, hogy a mindennapi tisztálkodásra egyszerűen nincs ideje.

Természetes vannak azok az élethelyzetek (kempingezés, fesztiválok), amikor nem mindig kivitelezhető a mindennapi teljes körű tisztálkodás.

Mi történik, ha kimarad a tisztálkodás?

A tiszta bőrfelületen több ezer baktériumfajta él meg és ezek nagy része ártalmatlan, akik még abban is segítenek nekünk, hogy szembeszálljunk az ártalmasakkal. Ha nem tisztálkodunk rendszeresen, akkor ezek a baktériumok elszaporodnak, egész gyorsan. Napi tevékenységeink során számos újat is magunkra kapkodunk a kilincsekről, a tömegközlekedési eszközökről, stb. Ha ezektől nem szabadulunk meg rendszeresen tisztálkodással, akkor könnyen bejuthatnak a szájnyílásba, szembe, orrba és fertőzéseket okozhatnak. Főként akkor, ha le is vagyunk gyengülve az állandó stressz, az elégtelen mozgás és a nem megfelelő étrend miatt.

Ha a mindennapi szennyeződést, a faggyút, az izzadságot és az elhalt hámsejteket nem távolítjuk el, akkor az sötét plakk szerű képződmények (dermatitis neglecta) formájában halmozódhat a bőr felszínén. Ilyenkor az erős testszagot sem lehet elkerülni, amit más néven bromhidrosisnak neveznek.

Azt sem szabad elfelejteni, hogy a túlzásba vitt tisztálkodás sem vezet jóra, mert azzal a bőr természetes olajrétegét tesszük tönkre, így a baktériumok szintén könnyen bejuthatnak a szervezetbe. Fontos az arany középútra törekedni. Egy bőrgyógyász elmondása szerint a hónalj, az ágyék és az arc kritikus területeke, amelyeket naponta érdemes tisztán tartani, de heti 3 alkalommal való teljes testet érintő tisztálkodás mondható egészségesnek. Ez természetesen a napi tevékenységünktől vagy a munkánk jellegétől is függ, mivel egy egészségügyi dolgozó, egy naponta edző ember vagy egy megterhelő fizikai munkát végző ember jó, ha gyakrabban tisztálkodik.

Forrás: tudasfaja.com

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem