6.6 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeÉletmódÉletmód hírekA legszörnyűbb hírrel kellett szembesülnie a gyermeküket váró párnak!

A legszörnyűbb hírrel kellett szembesülnie a gyermeküket váró párnak!

Kevés rosszabb dolog van a világon, mint amikor a szülőknek várva várt gyermekükről közlik az orvosok, hogy el kell vetetni, és vásárolni neki egy koporsót, mert ha meg is születik, nem sokáig maradna életben.

2015-07-16_064640

Ezzel a tragikus hírrel kellett szembenéznie Michelle Wallnak és férjének Robnak, amikor a vizsgálatok során megállapították, hogy születendő babájuk számos betegséggel küzd majd, mint a nyitott gerinc, vízfejűség és kromoszóma rendellenesség.

Azt javasolták a párnak, hogy vetessék el gyermeküket, de ők nem tették.

A születésekor, mikor levegőt vett és felsírt a család könnyekben tört ki. A család tudta, hogy a fejében lévő folyadéktól mindössze agyszöveteinek két százaléka egészséges, de hamarosan meg is kezdődtek a kezelések.

Hét hetes korában a fejében lévő agyvíz megfertőződött, így két és fél liternyi folyadékot távolítottak el. A fiú betegségét folyamatosan kezelték, ahogy pedig a nyomást csökkentették a fejében, az agyszövet is javulni kezdett felszabadulva az állandó teher alól. A kisfiú csodával határos módon ma már hároméves, az agyműködése és mérete pedig megközelítőleg azonos kortársaiéval. Az orvosok sem tudják megmagyarázni, hogyan történhetett ez a hihetetlen változás.

– Senki nem gondolta volna, hogy ez megtörténhet. Három éven vagyunk túl, ami alatt sosem tudtuk, hogy egyáltalán megéli-e a holnapot, most pedig az agya szinte teljesen visszatért a normál állapotába, ez hihetetlen – mondta az édesanya.

– Csodálatos, hogy érti, ami történik körülötte és tud is reagálni. Használja az evőeszközöket, felismer egy csomó állatot. Képes kiválasztani dolgokat és dönteni is, és nagyon szeret énekelni – folytatta büszkén Michelle.

Noah-t ennek ellenére még nem lehet felügyelet nélkül hagyni, bár ez a legtöbb 2-3 évesre szintén igaz. A kisfiút naponta többször masszírozni kell és folyamatos fiziko- és hidroterápián vesz részt, kerekesszékes, de szülei szerint minden betegsége ellenére vidám és mosolygós kisfiú, aki nem véletlenül maradt életben.

Forrás: PinkPencil

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem