7.3 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeTudástárTudástár - minden érdekességA legfélelmetesebb internetes legendák I.

A legfélelmetesebb internetes legendák I.

Tudjuk, hogy nagyon szeretitek az internetes legendákat, azaz a Creepypasta történeteket, ezért úgy döntöttünk, hogy most minden héten írunk nektek egyről, hogy ne maradjatok borzongás nélkül!

A legfélelmetesebb internetes legendák I.

1972. júniusában egy nő tűnt fel a Cedar Senai kórházban. Nem volt rajta semmi csak egy fehér, vértől foltos köntös. Ez még nem is lenne annyira félelmetes, hiszen sokan keresték fel a kórházat, hogy segítsenek rajtuk. De két dolog is történt, amely halálra rémisztette az embereket.

A nő nem volt igazán emberi. Úgy festett, mintha egy bábú lenne, vagy egy modell, arca hibátlan volt, de nem volt szemöldöke és sminkje is elkenődött.

Egy szétroncsolt állat teteme volt az állkapcsa között, amelyeket olyan szorosra zárt össze, hogy a fogai sem látszottak. A vér folyamatosan csepegett a ruhájára, onnan a padlóra. Hirtelen kirántotta az állatot a szájából, oldalra dobta, majd elájult.

Az orvosok azonnal bevitték egy szobába, már készültek arra, hogy nyugtatókat adnak neki, de a nő teljesen nyugodt és érzelemmentes maradt. Nem kaptak választ semmilyen kérdésre, de a csapat java része alig bírt percekig ránézni a nőre.

De amikor gyógyszereket akartak neki adni, akkor a nő azonnal ellenkezni kezdett. Ketten fogták le, amikor felkelt az ágyról. Kiüresedett szemét az orvosra fordította, majd elmosolyodott. Az orvos hirtelen felordított, majd elengedte a nőt. A beteg száját éles fogak csipkézték. Az orvosnő visszafordult felé, és megkérdezte:

– Mi a fene vagy te?
A nő továbbra is mosolygott, miközben értesítették a biztonságiakat. Amíg azok megérkeztek elharapta az orvos nyakát. A nőa saját vérében fuldokolt, amikor a másik közel hajolt hozzá, és a fülébe súgott:

– Én…Isten…vagyok!
Az orvos szeme megtelt félelemmel, ahogy a nő nyugodtan kisétált a kórteremből. Az orvos szerencsére túlélte az esetet, aki a “Kifejezéstelennek” nevezte el a nőt, akit sohasem láttak újra.

 

forrás: CreepyPastaWiki/Bizzarium

 

Most népszerű

Hasonló hírek