forrás: hirado.hu

A legtöbb ember képzeletét máig megragadják a kalóztörténetek és a mesés kincsek ígérete. Nemcsak amatőr kincsvadászok, hanem régészek is igyekeznek feltárni egy-egy legendás kalóz életét. Az utóbbi években három név bukkant fel a hírekben, közülük egyelőre csak Feketeszakáll esetén biztosak a leletek azonosságában.

Az utóbbi néhány évben újra és újra felröppennek hírek megtaláltnak vélt, lehetséges kalózhajókról és „kincsekben” bővelkedő rakományukról. A hírekben rendszeresen Feketeszakáll, Henry Morgan és William Kidd neve fordul elő. És míg a búvárrégészek többször úgy hitték, szinte biztosak lehetnek a megtalált leletek azonosságban, a technika korszerűsödésével egyre többször futnak az ő kutatásaik is „zátonyra”.

A kincses sziget ihletője, és a kincsvadászok „múzsája”

A William Kiddel kapcsolatos, idén bejelentett felfedezést az UNESCO éppen a napokban cáfolta meg. Barry Clifford amerikai kincsvadász és búvárrégész úgy hitte, hogy a 17. századi skót kalóz, William Kidd kincseire bukkant a Madagaszkárhoz közeli Sainte Marie-sziget kikötője közelében. Az UNESCO szakembereinek vizsgálata szerint viszont az úgynevezett ezüstrúd valójában egy nagyrészt ólomból álló fémnehezék. Elutasították azt a bejelentést is, miszerint a fellelt hajóroncs Kidd Adventure Galley-je, a víz alatti struktúra szerintük a korábbi kikötő töredezett szegmense.

Az ötven kilogrammos öntvény, amiről úgy hitték, Kidd hajójáról származik. (Fotó: AFP)

Egyébként nem ez volt az első eset, hogy valaki azt hitte, megtalálta Kidd bő háromszáz éve kutatott kincseit, vagy legalábbis az azokra utaló bizonyítékot. A Time információi szerint az egyik leghíresebb eset a Kidd-Palmer-térkép „felfedezése” volt, amely állítólag pontosan feltárta a kincsek nyughelyét a Dél-kínai-tengerben. A hír hallatán az ötvenes években még el is indult egy nagyobb expedíció, amely aztán kudarcba fulladt, mikor kiderült, hogy a térkép hamisítvány.

A legenda szerint Kidd kapitány zsákmányának nagy részét elrejtette, ami rengeteg kincsvadász képzeletét ragadta meg világszerte, és inspirálta Robert Louis Stevensont is, amikor megírta A kincses sziget című könyvét.

Máig vita tárgyát képezik tevékenységei, illetve az, hogy törvényesek vagy büntethetőek voltak-e. A notórius William Kidd Skóciában született körülbelül 1645-ben, tapasztalt tengerészként a tengerek védelmét bízták rá Észak-Amerikánál és a karibi térségben, ahol a gyarmatokról származó kincseket szállították, de amely terület hemzsegett a kalózoktól. Végül III. Vilmos király nevében megbízták a kalózok és ellenséges francia hajók levadászásával londoni építésű Adventure Galley hajóján. Az egyezség szerint a megszerzett zsákmányt meg is tarthatta.

London elhagyása előtt azonban belefutott egy hadihajóba, amelynek nem szalutált, ezért kapitánya azzal büntette, hogy legénysége egy részét saját szolgálatába kényszerítette. Kidd New York-ba ment legénységet toborozni, sokukról úgy hiszik, maguk is kalózok voltak.

William Kidd (Fotó: AFP)

Afrika csúcsát megkerülve emberei harmadát veszítette el kolera miatt, míg kalózok nyomát nem lelte, végül maga is a rossz útra tévedt. Állandóan lázadó legénységgel harcolt és 1697-ben megölt egy embert, aki meg akart támadni egy holland hajót. A szájhagyomány szerint egy francia védelem alatt hajózó örmény hajót is megtámadott, ám amikor kapitányában brit állampolgárra ismert, megpróbálta visszaadni neki hajóját, de legénysége ezt megtagadta. Madagaszkár felé folytatta útját, de embereinek száma igen megcsappant, és miután tudomást szerzett róla, hogy Angliában körözik, hátrahagyta léket kapott zászlóshajóját és visszatért New York-ba az elfogott örmény hajó fedélzetén. Itt a város kormányzója és korábbi barátja Bostonba csalta a kegyelem ígéretével, majd átadta a brit hatóságoknak.

Kidd abban reménykedett, hogy magas pozícióban lévő barátai révén visszaszerezheti szabadságát, de tévedett. Londonban kikérdezték a parlamentben, majd átadták a hadbíróságnak, amely kalózkodás és gyilkosság vádjában bűnösnek találta. 1701. május 23-án akasztották fel, kivégzése során az első két kötél elpattant, a harmadik tartotta csak meg. Tetemét aztán kátrányba merítették, és láncokon felakasztották a Temze fölé, ahol három éven keresztül figyelmeztetésként szolgált a kalózkodás álmát dédelgetőknek.

Henry Morgan – hajóroncs volt, nincs

Vele ellentétben Henry Morgan walesi kalózkapitány esetében már jobb nyomon járhatnak a búvárrégészek, egy 2011-es bejelentés szerint ágyúit, egy évvel későbbi szerint talán hajójának roncsát találták meg. Idén azonban eme utóbbit is megcáfolták.

Morgan kapitány a 17. században az angol Korona érdekeit védve „partizánkodott”, és úttörő expedíciókat vezetett az Újvilágba. 1671-ben a spanyolok karib-tengeri hatalmának meggyengítése és Panamaváros bevétele érdekében útra kelt, hogy elfoglalja Castillo de San Lorenzo spanyol erődöt a Chagres-folyó torkolatánál. Ez volt az egyetlen vízi útvonal a karibi térség és a főváros között. Morgan emberei feleveztek a folyón, és a szárazföldön át közelítették meg Panamavárost, amit sikeresen kifosztottak. Megfeneklett hajóikat aztán hátrahagyták az amatőr régészeknek és fosztogatóknak.

Henry Morgan (Fotó: Getty Images)

Morgant széles körben kalóznak tartják, ám az angol korona „menleveles kalózként” bízta meg, hogy megtámadja az ellenséges hajókat és megvédje Barbadost és Jamaicát, a brit kolóniákat, mivel a királyi haditengerészet erre nem volt képes. Igazi csapás volt a spanyol és karibi térség számára, végül lovaggá ütötték és Jamaica kormányzójává tették.

Egy amerikai-panamai kutatócsapat 2008 óta vizsgálja a folyó torkolatát, amelyet Kolumbusz fedezett fel 1502-ben az Újvilágot célzó negyedik útján. A folyó torkolata vált a bejárattá Panamavárosba, Spanyolország fő kikötőjébe a Csendes-óceánon. A spanyol birodalom XVIII. századvégi hanyatlását követően a város pusztulni kezdett, majd a csempészek és illegális kereskedelem helyszínévé vált. A kaliforniai aranyásók rohamával ismét fellendült rajta az aktivitás, ám a panamai vasúthálózat az áruforgalmat Colon kikötőjébe vezette, és 1855-re a folyó ismét elhagyatottá vált.

A kutatók a Lajas-zátony szélénél bukkantak rá hat ágyúra, mindegyiket az évszázadok folyamán felhalmozódó, üledékes kőzetrétegek borították, úgy hiszik, a 17. századból származnak, öt közülük valószínűleg francia. Morgan zászlóshajójáról ismeretes, hogy elfogott francia hajó volt, és a kutatók szerint a különféle „nemzetiségű” ágyúk használata el is várható egy kalóztól, hiszen mindent magukévá tettek, amire csak rátehették kezüket.

A Henry Morganhez kapcsolt hajóroncs Panamánál, amiről 2015-ben kiderült, valójában egy spanyol kereskedőhajó roncsa. (Fotó: Getty Images)

A 2012-es bejelentés szerint pedig egy 17. századi hajó roncsait találták meg Panama közelében; szintén a Lajas-zátonynál – ahol Morgan elveszítette öt hajóját, köztük zászlóshajóját, a Satisfactiont – törzsének jobb oldalára és egy sor, korallokkal borított lezárt ládára bukkantak. A roncsot egyébiránt a korábbi „ágyúmező” közelében lelték fel. A régészek magnetométeres vizsgálatokat végeztek a számukra kincset érő hajóroncson, amelyről aztán idén kiderült, hogy nem a kalózkapitány járműve, hanem egy spanyol kereskedelmi hajó, a Nuestra Señora de Encarnación. Mindezt alátámasztotta a rakomány megléte, hiszen ha egy város kifosztására készülő kalózkapitányé lett volna a hajó, raktárai üresek lettek volna. A ládákból viszont különféle tárgyak, köztük kardpengék, ollók, öszvérpatkók és szegek is előkerültek

A karakk, avagy nao 1681-ben süllyedt el egy viharban, a Chagres-folyó torkolatában. A Discovery Newsnak nyilatkozó szakember szerint a 12 méteres mélységben nyugvó, 334 éves roncsot majd egyméteres iszapos homok és hordalék borítja, amely törzsének teljes alsó szekcióját megőrizte. Az eredetileg a mexikói Veracruzban készített Encarnación a Tierra Firme flottához tartozott, amely a kolumbiai Cartagenából indult a panamai Portobelóba.

Az újabb vizsgálatok alapján kétségtelennek tartják, hogy a roncs az Encarnación, elhelyezkedése megegyezik a zátonyra futás történetében leírtakkal, sőt a vihart követően csak egyetlen másik jármű süllyedt el, egy mentőcsónak. Szerkezete szintén megfelelni látszik a naóénak, és a rakományjegyzék is egyezéseket tár fel.

A búvárrégészek azonban nem keseredtek el, hiszen úgy vélik, az Encarnación nyughelye körüli régió akár 30 egyéb roncsnak az otthona is lehet, és az ágyúkat továbbra is a kalózkapitányhoz kapcsolják.

A találékony Feketeszakáll

Még izgalmasabb Feketeszakáll történetének régészeti vizsgálata. Szintén 2011-ben jelentették be, hogy egy Észak-Karolinánál korábban megtalált hajóroncsról bő 15 évnyi bizonytalanság után megállapították, a hírhedt kalózkapitányé volt. Az Anna királyné bosszúja (Queen Anne’s Revenge) névre keresztelt hajó 1718-ban feneklett meg egy homokzátonyon Beaufort közelében, kilenc évvel a város alapítása után.

Az 1995-ben felfedezett roncsról végig azt tartották, az Anna királyné bosszúja, de nem volt egyértelmű bizonyítékuk. Végül puszta mérete, és a számos, a törmelékek között előbukkant fegyver győzte meg őket azonosságáról, hiszen rajta kívül nem tudtak még egy ekkora méretű járműről a régióban, és a kalózhajónak alapos fegyverzettel is kellett rendelkeznie.

Feketeszakáll (Fotó: AFP)

Feketeszakáll a valaha élt leghíresebb kalóz. Valódi neve Edward Teach (vagy Thatch), zászlóshajója korábban a La Concorde de Nantes néven ismert francia rabszolgaszállító volt, amelyet 1717-ben fogott el. A könnyű zsákmányszerzést elősegítette, hogy legénységnek nagy része vagy beteg volt vagy betegség miatt elhunyt. Feketeszakáll alig néhány év alatt kiérdemelte hírhedt halhatatlanságát, a Karib-tengeren és Amerika partjai mentén ügyködött egészen addig, mígnem 1718-ban az észak-karolinai Pamlico Soundnál brit hajókkal megütközve életét vesztette. Egyes történészek szerint talán szándékosan vezette hajóját a zátonynak, így a legértékesebb zsákmányt megtarthatta magának. Ez a zsákmány pedig egészen az ásatások 1997-es megkezdése óta segített a kutatóknak a roncsot összekapcsolni vele.

A roncsról sok minden került elő, két évvel később már több mint 280 ezer leletet mentettek ki, ezek többségét a beauforti tengerészeti múzeumban állították ki. A régészek szerint ez a „kincskeresés” segíthet bepillantani a 18. századi életbe. Azt viszont többször hangsúlyozták, valószínűtlen, hogy kincsesládát találnának, amikor ugyanis egy kalóz elsüllyesztette saját hajóját, az első, amit megmentett róla, a zsákmány volt. Viszont minden más, ami fennmaradt a 300 éves hajón felmérhetetlen értékű a kutatóknak: többek között navigációs felszerelés, fegyverek, kerámiák, személyes tárgyak, leletek az afrikai rabszolga-kereskedelemről. Mivel azonban többségüket betonszerűen összeállt homok, kagyló és tengeri élőlények maradványaiból álló réteg övezi, eltávolításuk időigényes procedúra.

Feketeszakáll zászlóshajójának horgonya (Fotó: Getty Images)

2011-ben sikerült kiemelni a zászlóshajó horgonyát. A négyméteres vasmacska egyike a hajón helyet kapott négynek. Annak ellenére, hogy súlya mintegy 1360 kilogramm légzsákokkal sikerült a felszínre lebegtetni. 2015-ben az Anna Királyné bosszúja-projekt régészei azt is bejelentették, orvosi eszközök egész tárházát sikerült feltárni a kalózhajón. A Feketeszakálléhoz hasonló tengeri járműveken szolgálóknak többek között különféle betegségekkel, sebekkel, amputációkkal, fogfájással, égésekkel és más, leírhatatlan kórokkal is meg kellett küzdeniük. Feketeszakállnak a jelek szerint olyannyira fontos volt legénysége egészségi állapota, hogy amikor az Anna királyné bosszúját zászlóshajójává tette, a francia legénység többségét szélnek eresztette, de a három hajóorvost megtartotta magának néhány mesteremberrel egyetemben.

A feltárásokkor arra is fény derült, hogy az orvosi eszközök nagy része francia gyártású, vagyis az orvosokkal együtt eszközeikre is rátette kezét. Többek között felleltek egy húgycsőfecskendőt, amely a kémiai elemzés szerint eredetileg higanyt tartalmazott, ezt a nemi úton terjedő szifilisz kezelésére használhatták. Szintén előkerült két, beöntéshez használt pumpa, amelyekkel folyadékot juttathattak a végbélbe, elősegítvén gyors felszívódását.

Feketeszakáll (Fotó: AFP)

Érvágáshoz felhasználható tálkára is rábukkantak; a 18. század embere úgy hitte, hogy bizonyos kórok gyógyíthatóak érvágással. Az orvosságok előkészítéséhez felhasznált bronzmozsár és mozsártörtő, illetve két egymásba illeszthető mérősúly is előkerült a hajósírból. Nem utolsósorban izgalmas felfedezés volt a sebészeti beavatkozásoknál használatos olló és ezüsttű maradványa, valamint a bronzcsavar-készlet, amelyet amputációknál a vérzés csillapításához bevetett ércsiptetőknél használtak.

Sőt mi több, a kutatók az évek folyamán a kalózkapitány néhány hátborzongató titkába is betekintést nyertek. Még a feltárás elején, 2012-ben jelentették be, Feketeszakáll improvizált fegyvereket és lövedékeket is bevetett, hogy rettegésben tartsa a korai 18. század lakosait Virginiától egészen a karibi térségig. Nem sokkal az 1,4 tonnás horgony kiemelése után három „fémhalmazt” észleltek a tengerfenéken. Az expedíció vezetője szerint ezek főként sörétet, szegeket és üveget foglaltak magukban, amit gyanújuk szerint a kalózok vászonzsákokba helyezve lőttek ki az ágyúkból.

2012-ben a roncsban talált 24 ágyúból ötöt tártak fel, ebből négy töltve volt, egyikükben három, 22 centiméteres csapszeget helyeztek el az ágyúgolyó elé.

A régészek egy másik rémisztő szerkezet maradványait is feltárták, méghozzá két azonos méretű ágyúgolyót, amelyeket egy vasrúddal vagy –lánccal kapcsoltak egymáshoz. A kilövéskor szinte „búgócsigaként” haladó szerkezeteket közelharcokban alkalmazták az ellenséges hajó kötélzetének szétzúzására. A kutatók szerint, ahogy az összes kalóz, Feketeszakáll sem akarta elsüllyeszteni a kereskedőhajókat, csak annyira megijeszteni őket, hogy feladják. A szegek, sörétek, vas és üveg kilövése nagyon hatásos eszköze lehetett a félelemkeltésnek.

A régészek szerint a történelmi bizonyítékok arról is árulkodnak, hogy a kapitány ugyanezen „fegyvereket” lőporral kiegészítve kanócos üvegekbe is belehelyezte, amelyeket meggyújtva az ellenséges hajó fedélzetére hajított.

Egyelőre a jövő zenéje, mi kerülhet még elő a roncsból, illetve mely kalózkapitány életébe nyerhetünk még bepillantást. A kutatásokat nagyban segíti a régészeti technikák korszerűsödése, és a tengerfenék egyre pontosabb feltérképezése.