13.8 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóA legalacsonyabb rezsi, a legmagasabb haszon - videó

A legalacsonyabb rezsi, a legmagasabb haszon – videó

Heroinnal kereskedett egy nő Budapest IV. kerületében, a kutatások során több mint negyed kilogramm kábítószert, 1420 eurót és közel másfél millió forintot foglaltak le az újpesti nyomozók. (2019. 06. 21., p – 07:00, Budapesti Rendőr-főkapitányság)

A 32 éves budapesti F. Dórát és a 37 éves budapesti W. Tamást 2019. június 18-án az újpesti rendőrök 11 óra után igazoltatták a Megyeri úton. A nő táskájából egy üveg metadon került elő, amiről azt mondta, hogy heroin függőségére szedi, míg a férfinél közel másfél millió forintot találtak.

A nyomozók F. Dóra újpesti lakásának – és az ahhoz tartozó tároló – átkutatásának során a kábítószerkereső kutya jelzésére egy kerékpár váztáskájában több mint 250 gramm heroint találtak.

A lakásban 1420 eurót 300 ezer forint értékű elektronikai eszközt és egy 240 ezer forint értékű kerékpárt foglaltak le a vagyonvisszaszerzés biztosítása érdekében.

W. Tamás III. kerületi lakását is átkutatták a rendőrök, ahol 0.6 gramm heroint, egy digitális mérleget és olyan alufólia darabokat találtak, amelyeken heroin nyomai voltak.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság IV. kerületi Rendőrkapitányságának nyomozói a férfit kábítószer birtoklás bűntett, míg a nőt kábítószer-kereskedelem bűntett miatt hallgatták ki gyanúsítottként, mert gyanú merült fel arra, hogy nem csak fogyasztotta, de árulta is a kábítószert. A nyomozók F. Dórát őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartoztatásának indítványozására, az eljárásban W. Tamás szabadlábon védekezhet.

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem