Hogy a pszichiátriákon adagolt tudatmódosító szerek csupán tompítanak és érzéketlenné tesznek, de a valós problémákat nem oldják meg, erről egyre több szó esik manapság. Így járt az a 26 éves lány is, aki megoldást keresett a pszichiátrián, de csak további kétségbeesést talált. Története tanulságul szolgálhat sokak számára.

„Önként mentem be, mivel olyan állapotban voltam, hogy hetekig kihánytam mindent, életerőm nem volt és nem láttam más megoldást”, kezdte történetét a lány. „Azt gondoltam, ennél rosszabb nem lehet. De mégis… a kórházban többféle gyógyszert kaptam, volt, hogy egyik este antipszichotikumot, mert az milyen jól altat, aztán próbálkoztak valami hangulatjavítóval, nyugtatóval, de túl soknak bizonyult. … Hiába mondtam, hogy nem vagyok jól, hogy sokszor érzem úgy, mint aki be van drogozva, hogy nem bírok gondolkodni, hogy érzéseim abszolút nincsenek, és hogy idegennek látom magam és a környezetemet is (a családtagjaim, a párom, minden olyan más volt), süket fülekre találtam.”

A lány egy emberjogi szervezethez fordult történetével. A szervezet tapasztalatai szerint a lány által leírtak szinte mindennaposak a pszichiátriákon: a gyógyszerezés csupán arra alkalmas, hogy elnyomjon kellemetlen mentális megnyilvánulásokat, a mellékhatások pedig olyan rémisztőek lehetnek, hogy általában nem is közlik őket a páciensekkel. Egyes antidepresszánsokról például mára már bebizonyosodott, hogy nem csupán szedésük okozhat öngyilkossági gondolatokat, de hirtelen elhagyásuk is.

„A kórházból úgy engedtek haza, hogy: de hisz maga jól van, tud enni és aludni is, miért nem akarja a gyógyszert szedni? Igen, végül is enni meg aludni tudtam, ezen kívül semmit. Ez a gyógyítás, valóban”, folytatta a lány. „Érzéseim továbbra sincsenek, olyan, mintha már nem is léteznék, csak a testem, bár azt se nagyon érzékelem. Idegen a világ, amiben vagyok, az agyamat egy lufihoz tudnám hasonlítani.”

„Kiderült, hogy a szervezetem már annyira ki volt merülve a stressztől és a kávétól, energiaitaltól stb., hogy majdnem felmondta a szolgálatot. … Ez mind annak a következménye volt, hogy évekkel ezelőtt napokig nem aludtam, dolgoztam, buliztam, és a gyenge idegrendszerem így jelzett, hogy a négy év alatt egyre fáradtabb lettem. Jelenleg túlélem a másodperceket, de az idő nagyon lassan telik. Csak vagyok, bambulok magam elé ebben az elvarázsolt világban. Legszívesebben ordítani tudnék vagy sírni, de egyik sem jön ki belőlem. És reménykedem…, hogy vissza fognak jönni az érzéseim. Mert érzések nélkül élni kegyetlen.”

A lány szerint nem csupán ő gyűjtött negatív tapasztalatokat a pszichiátrián a kapott szerekkel kapcsolatban:

„Sajnos a kórházban én is tapasztaltam, és több betegtől hallottam vissza, hogy soha semmilyen tünet jelentkezésekor nem ismerte be egyik orvos sem, hogy azt a gyógyszer okozná. Nem egy olyan beteggel találkoztam bent, aki antidepresszáns elhagyásakor kísérelt meg öngyilkosságot, és azért volt bent. És mi erre a megoldás? Visszaállítani a »beteget« a gyógyszerre. Biztos boldog lesz már a tudattól is, hogy egy olyan gyógyszert kell szednie, amitől nemrég még öngyilkos akart lenni.”

Az emberjogi szervezet, amelyet a fiatal lány felkeresett, kifejezetten a pszichiátriákon történő jogsértések, visszaélések feltárásával foglalkozik, és sajnos nem először találkoztak ilyen szívszorító történettel.

„Igenis bűnözők azok”, véli a lány, „akik tisztában vannak a lehetséges mellékhatásokkal, illetve hogy visszafordíthatatlan károkat okozhatnak a gyógyszerek, és ezt elhallgatják és letagadják.”

Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért

cchr.hu