Főoldal » A laktózérzékenyek karácsonya
Egészség - betegség Karácsony

A laktózérzékenyek karácsonya

Karácsonykor a laktózérzékenyeknek még inkább oda kell figyelniük az étkezésre. Néhány tipp ahhoz, hogyan maradhatnak panaszmentesek az ünnepek alatt is.

A laktózérzékenyek karácsonya
A terülj-terülj asztalkám viszont a hazai lakosság harmadának „veszélyforrást” jelent, hiszen a tejfölös, tejszínes ételek, italok hasfájással, puffadással és gázképződéssel járó panaszokat okoznak a laktózérzékenyeknél.

Az egyik ilyen tipikus ünnepi étel a töltött káposzta, amit egyes tájakon el sem tudnak képzelni tejföl nélkül, amelynek 100 grammjában 3,5 gramm laktóz található. Körülbelül ennyi tejföl juthat a majonézes burgonyasaláta egy adagjába is, tehát aki érzékeny rá és szeretné megelőzni a tüneteket, ennek ismeretében kell kiszámolnia, mennyi laktáz enzim szükséges a panaszmentes ünnepléshez.

Fontos azonban, hogy ne csak az ételek, de az italok tejcukortartalmára is figyeljünk. Karácsonykor gyakori, hogy a finom sütemények mellet, például tojáslikőr is kerül az ünnepi asztalra, amelynek 1 literjében nagyjából 2 dl tejszín és 4 dl tej található.

„Ez esetben elmondható, hogy egy-egy adag elfogyasztása sokaknál talán még nem okoz panaszokat, de ha a jó hangulat hevében több fogy belőle a kelleténél, el is ronthatja a laktózérzékeny emberek ünnepét. Azt javaslom, ha valaki vendégségbe megy és biztosan el szeretné kerülni a hasfájást, puffadást, gázképződést és egyéb panaszokat, feltétlen vigyen magával laktáz-enzimet tartalmazó rágótablettát, ami már epres ízben is elérhető, ezt bármikor elrághatja tejes étel fogyasztása előtt, vagy ha nem biztos az étel összetevőit illetően, hiszen pár perc alatt kifejti a hatását” – hangsúlyozta Dr. Plósz János gasztroenterológus, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy tejcukor olyan ételekkel is a szervezetbe kerülhet, amiről talán nem is gondolnánk, hogy tejet tartalmaz.

Ilyenek többek között a sütemények, mint például a bejgli vagy a zserbó, amelyek tésztájához akár 1-2 deciliter tejet is felhasználhatnak, de a mák- illetve diótöltelékbe is kerülhet ugyanennyi. Egy-két szelet süteménnyel számolva a laktóz mennyisége ugyan elenyésző lehet, de az esti, véget nem érő nassolásnál olyan mértékben juthat a szervezetbe, ami már panaszokat okoz. Különösen, ha például egy bögre tejjel esik jól elfogyasztani az ünnepi desszertet, ami kb. 10 gramm laktózt tartalmaz.

Amennyiben laktózérzékenységre utaló tünetei néhány napon belül a laktáz-enzim fogyasztása mellett sem enyhülnek, keresse fel kezelőorvosát!

Forrás: mixonline

Hasonló hírek

Találtak egy 5 ezer éves receptet (ha igaz?), amelyen olyan gyógymód van, ami a lényeges betegségeket gyógyítja!

Géza

Igazi kincsek: a világ minden tájáról kapott ajándékot a nagybeteg Jázminka, meghatódtak a kedves gesztustól

Géza

Ez a méreg elpusztítja a csontokat, mégis sokan fogyasztják naponta

Mazsi
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------