Image default
Külföld

A lakosság szerint idén megtámadják Belgiumot

Forrás: MTI

A lakosság 73 százaléka szerint terrortámadás fogja érni idén Belgiumot, a megkérdezetteknek azonban “mindössze” 30 százaléka változtatott a viselkedésén a terrorfenyegetettség miatt – derült ki egy szerdán közzétett friss felmérésből.

A lakosság szerint idén megtámadják Belgiumot

Fotó: illusztráció

A Le Soir című francia nyelvű belga lap tájékoztatása szerint a válaszadók leginkább Brüsszelben tartanak merényletektől. Arra a kérdésre, hogy a kormány jól mérte-e fel a veszélyt, a belgák 58 százaléka igennel válaszolt, 28 százalék szerint azonban alá-, 19 százalék szerint pedig túlbecsülték a kockázatot.

A közvélemény-kutatásból az is kiderült, hogy a lakosság 66 százaléka szerint az utóbbi időben túl sok menekültet és migránst fogadtak be az országba. Három hónappal ezelőtt a megkérdezettek 55 százaléka volt ezen a véleményen.

A belgák más kérdésekben is borúlátónak bizonyultak, például mindössze 14 százalékuk gondolja úgy, hogy 2016-ban nőni fog a foglalkoztatottság.

Egyetlen kérdést illetően mutatkozott optimistának a közvélemény: a válaszadók 67 százaléka a flamand függetlenségi törekvések ellenére is hisz a belga állam jövőjében.

Hasonló hírek

Ukrán elnökválasztás: Zelenszkij toronymagasan nyert

Mazsi

Úgy tűnik, Brüsszelnek a migránsok fontosabbak a kárpátaljai magyaroknál (A cikk videót tartalmaz)

Géza

Szörnyű halált haltak a lezuhant repülő utasai! – VIDEÓ

Mazsi