13.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeSzabadidőÁllatvilágA kutyák nem szeretik azokat, akik utálatosak gazdájukkal

A kutyák nem szeretik azokat, akik utálatosak gazdájukkal

2015 06 12 234233
2015. 06. 12. – 20:36 forrás: MTI
A Kiotói Egyetem szakemberei szerint ez azt jelenti, hogy az ebek képesek arra, hogy szociálisan együttműködjenek, ez a képesség csak a fajok igen kicsiny számára jellemző, leginkább az emberre és más főemlősökre.

A kutyák nem szeretik azokat az embereket, aki utálatosak gazdájukkal, és ételt sem fogadnak el olyantól, aki semmibe veszi gazdájukat – derítették ki japán kutatók.

Fudzsita Kazuo professzor kutatócsoportja 18 kutyát tesztelt három csoportban szerepjátékokon keresztül, amelyek során az ebek gazdáinak ki kellett nyitni egy dobozt. Mindhárom csoportban a gazdit két ember kísérte, akiket a kutya nem ismert korábbról.
Az első csoportban a gazdi segítséget kért a két idegen egyikétől, aki azonban elutasította őt. A másodikban kért és kapott is segítséget az egyik illetőtől. Mindkét csoportban a harmadik személy semleges maradt, nem utasította el a segítséget, és nem is vett részt a segítségnyújtásban. A harmadik, kontrollcsoportban, egyik illető sem lépett kapcsolatba vele.

Miután a kutyák végignézték a dobozok kinyitását, ételt ajánlott nekik a szobában tartózkodó két ismeretlen. Azok a kutyák, amelyek végignézték, hogy gazdijukat elutasítják, nagyobb valószínűséggel fogadták el a kaját a semleges személytől, és semmibe vették a kínálást attól, aki elutasította – mondta el Fudzsita.

Azok a kutyák, amelyek gazdája segítséget kapott, és azok a kutyák, amelyeknek gazdája nem lépett kapcsolatba az idegen személyekkel, nem részesítette előnyben a két idegen egyikét sem.

Először fedeztük fel azt, hogy a kutyák képesek szociálisan és emocionálisan értékelni az embereket függetlenül közvetlen érdekeiktől. Ha a kutyák kizárólag önérdekből cselekedtek volna, nem lett volna különbség a csoportok között és nagyjából azonos számú állat fogadta volna el az ételt minden egyes személytől.

„Ez a képesség kulcstényező a magas szinten együttműködő társadalom építéséhez, és ez a tanulmány azt mutatja, hogy a kutyák ezt a képességet képesek megosztani az emberrel” – magyarázta Fudzsita. Ez a jellemvonás a gyermekeknél mintegy hároméves kor körül jelentkezik – írták a kutatók tanulmányukban, amely az Animal Behaviour tudományos folyóirat júniusi számában fog megjelenni.

Fudzsita megjegyezte, hogy ez a magatartás nem jellemző valamennyi főemelősre. „Végeztek egy hasonló tanulmányt a legelterjedtebb dél-amerikai majommal, az apella csuklyásmajommal, amelyek bírnak ezzel a képességgel, de nincs bizonyíték arra, hogy a csimpánzok előnyben részesítenének bárkit, hacsak nem származik közvetlen hasznuk belőle – tette hozzá a professzor.
Kép: Google

Most népszerű

Hasonló hírek