6.2 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeFőhírekKülföldA közvetlen járat fejleszti majd a kanadai-magyar együttműködést

A közvetlen járat fejleszti majd a kanadai-magyar együttműködést

2015 05 15 064503

2015. 05. 14. – 16:53 forrás: MTI

Segíteni fogja a Kanada és Magyarország közötti kétoldalú kapcsolatok további fejlődését, hogy rövidesen két közvetlen légi járat is indul a két ország között – közölte csütörtökön telefonon az MTI-vel Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, aki a NATO-tagállamok kétnapos külügyminiszteri szintű tanácskozásának alkalmával folytatott megbeszélést kanadai kollégájával.
A tárcavezető elmondta, hogy a nemrég hivatalba lépett Robert Nicholsonnnal tartott találkozó egyik fő témája a két ország között rövidesen megvalósuló közvetlen légi összeköttetés volt. Mint mondta, még májusban elindul a Budapest és Toronto közötti légi járat a Sky Greece jóvoltából: a görög légitársaság heti két alkalommal szállít majd utasokat. Hozzátette: júniustól Budapestről közvetlenül el lehet jutni Montrealba is az Air Transat kanadai légitársaság gépeivel. A tárcavezető hangsúlyozta: a két közvetlen transzatlanti járat nyomán tovább tud majd fejlődni a két ország közötti gazdasági, kereskedelmi és turisztikai együttműködés.

Szijjártó Péter kiemelte, hogy Kanada nagyon fontos együttműködő partnerként tekint Magyarországra, hiszen a kanadai vállalatok számára jelenleg Magyarország a legvonzóbb befektetési célpont a közép-és kelet-európai térségben. Alapvetően az autóipari, a környezetvédelmi és az ingatlanfejlesztési szektorban érkeznek a kanadai beruházások – tette hozzá.

A külügyminiszter elmondta, hogy kollégájával tárgyaltak az energiaügyi együttműködés lehetőségeiről is. Szijjártó Péter emlékeztetett rá, hogy Kanada a világ 5. legnagyobb kőolaj- és földgáztermelő országa, így szerepe lehet az európai energiabeszerzés diverzifikációja során. Ehhez viszont arra van szükség, hogy mind Kanadában, mind Európában kiépüljenek az energiakereskedelmet lehetővé tevő kapacitások, Magyarország esetében a horvátországi Krk szigetére tervezett cseppfolyósítottgáz (LNG)-terminál – hangsúlyozta. Mint mondta, tárgyalópartnerével egyetértettek abban, hogy mindez kölcsönös érdek.

A találkozón szóba került a kétoldalú, illetve az Európai Unió (EU) és Kanada között tervezett szabadkereskedelmi megállapodás ügye. Szijjártó Péter a megbeszélésen hangsúlyozta, hogy Magyarország alapvetően támogatja ezt a törekvést, hiszen – mint mondta – a magyar termékek és szolgáltatások annál versenyképesebbek, minél kevesebb bürokratikus akadály nehezíti a kereskedelmet. A tárcavezető jelezte ugyanakkor, hogy a választottbírósági eljárásokkal kapcsolatban komoly aggályok merültek fel. Ha ezen téren nyugvópontra jutnak a viták, akkor elmondható, hogy az EU és Kanada közötti szabadkereskedelmi megállapodás nagyon előnyös lesz a magyar gazdaság és külgazdaság számára – hangsúlyozta.

A tárcavezető az MTI kérdésére válaszolva elmondta, hogy jelenleg az Eximbank 100 millió dollárt meghaladó hitelkerete segíti a magyar vállalatokat a kanadai piacra való kijutásban.

A megbeszélésen szóba került az igazságügyi és menekültügyi együttműködés kérdése is. Utóbbival kapcsolatban a magyar tárcavezető tárgyalópartnerének jelezte, hogy „Magyarországról politikai okokból senkinek nem kell távozni”.

Szijjártó Péter szerdán és csütörtökön Antalyában a NATO-tagállamok külügyminiszteri szintű tanácskozásán vett részt. A külügyminiszter Törökországból Pozsonyba utazik tovább, ahol 13 állam – a visegrádi négyek (Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia), a Keleti Partnerség országai (Azerbajdzsán, Fehéroroszország, Grúzia, Moldova, Örmányország és Ukrajna), valamint az EU soros elnökségét ellátó Lettország, továbbá Svédország és Románia – külügyminisztere tart másfél napos tanácskozást. Az értekezlet napirendjén az uniós Keleti Partnerség Program, az EU szomszédságpolitikája, azon belül is az ukrán válság, valamint a közép-európai energiabiztonság kérdése szerepel.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem