6.6 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeFőhírekGazdaságA közepesnél jobb minőségű búzatermés várható idén

A közepesnél jobb minőségű búzatermés várható idén

hirmagazin_2015-07-11_193437

Az idén a közepesnél jobb minőségű búzatermés várható az előzetes becslések alapján, a mintegy egymillió hektáron vetett őszi búza húsz százalékát már betakarították – közölte a földművelésügyi miniszter szombaton, a Debreceni Egyetem Agrártudományi Központ Karcagi Kutatóintézeténél tett látogatásán.
Fazekas Sándor az intézethez tartozó földterületen tartott határszemle során arról beszélt: a 200 ezer hektáron vetett őszi árpát már learatták, 1 millió tonnát sikerült betakarítani, 5 tonna a termésátlag. A mintegy 1 millió hektáron vetett őszi búzának eddig 20 százalékát aratták le, a közepesnél jobb minőségű búzatermés várható, az előrejelzések szerint az elmúlt évhez hasonlóan 5 millió tonna körüli össztermés várható – tette hozzá.
A miniszter elmondta: ezzel az ország 1,2-1,3 millió tonnás kenyérgabona- és takarmányszükséglete biztosított és exportra is jut.
Fazekas Sándor szerint érdemes tárolni a terményt, hogy a kedvező piaci árakat kihasználva tudják értékesíteni a gazdák, az ehhez szükséges raktárkapacitás rendelkezésre áll az országban.
A miniszter kiemelte: a karcagi kutatóintézet területén nemesített magyar búzafajtákat aratnak, amelyek a szombati határszemle tapasztalatai alapján kiválóan alkalmazkodnak az Alföld, ezen belül is a Nagykunság időjárási és talajviszonyaihoz, így elérik, sőt képesek akár meghaladni is a hektáronkénti 7 tonnás termésmennyiséget.
Fazekas Sándor nyilatkozott az M1 aktuális csatornának is, közölve, hogy az aratás fennakadás nélkül, folyamatosan zajlik. A miniszter hangsúlyozta, hogy a magyar vetőmagtermelés mindig is kiemelkedő volt.
Czimbalmos Róbert, a Debreceni Egyetem Agrártudományi Központ Karcagi Kutatóintézetének igazgatóhelyettese a miniszteri látogatás során elmondta: az intézet területén vetett búza esetén 7, az árpánál 8, míg a repcénél 3 tonna hektáronkénti terménymennyiségre számítanak.

Forrás: mixonline; Kép: Google;
Korrektúra: www.hirmagazin.eu

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem