11.3 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
Home18+A koronavírus miatt tizennégyen haltak meg egy nap alatt Nagy-Britanniában (18+)

A koronavírus miatt tizennégyen haltak meg egy nap alatt Nagy-Britanniában (18+)

Egy nap alatt tizennégyen haltak meg az új típusú koronavírus okozta fertőzésben Nagy-Britanniában – közölte vasárnap délután a brit egészségügyi minisztérium.

A tájékoztatás szerint a rendszeres napi kimutatások kezdete óta eddig 35 halottja van a járványnak.

A minisztérium adatai alapján Nagy-Britanniában vasárnapig 40 279 szűrést végeztek, és ezek eredményei között 1372 pozitív leletet azonosítottak, vagyis ennyi páciens szervezetében mutatták ki a Covid-19 betegséget okozó SARS-CoV-2 vírust.

A fertőzöttek száma az elmúlt 24 órában 223-mal emelkedett.

Nagy-Britanniában eddig nem rendeltek el olyan drákói korlátozó intézkedéseket, mint számos más európai országban, az iskolákat sem zárták be és sem az országon belüli, sem a külföldi utazásokat nem korlátozták.

A londoni külügyminisztérium utazási útmutatója mindazonáltal felhívja a brit állampolgárokat, hogy ne utazzanak fertőzött területekre, vasárnaptól pedig szerepel benne az is, hogy ha nem feltétlenül szükséges, az Egyesült Államokat se keressék fel.

Ennek előzményeként Donald Trump amerikai elnök a jövő hét elejétől Nagy-Britanniára és Írországra is kiterjesztette a beutazási tilalmat, amelyet eredetileg az Európai Unió schengeni övezetének országaira rendelt el a járvány európai terjedésére hivatkozva.

Nyitókép: Boris Johnson brit miniszterelnök a koronavírus helyzetéről tart sajtótájékoztatót a londoni kormányfői rezidencián, a Downing Street 10-ben 2020. március 12-én. MTI/EPA Pool/Facundo Arrizabalaga / POOL
infostart, Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem