7.3 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeÉletmódÉletmód hírekA koronavírus járványnak nem csak vesztesei vannak.

A koronavírus járványnak nem csak vesztesei vannak.

De melyik ágazatok nyertek a karanténnal?

A vírus egy olyan helyzetet teremtett szerte a világon, ami mellett nem lehetett csak úgy elmenni. Munkahelyek kerültek veszélybe, komplett ágazatok álltak le teljesen, és sokaknak a mindennapi megélhetésükért is megküzdöttek. Rengetegen vélekednek úgy, hogy ennek a járványnak csak vesztesei voltak. Pedig ez nem egészen igaz. Voltak, akik helyzetükből adódóan, vagy épp a gyors reagálásnak és alkalmazkodásnak köszönhetően még növekedést is produkáltak, ami a jelen helyzetben igencsak ritkaság.

Mivel a személyes érintkezést az embereknek a minimumra kellett csökkenteniük, nagy felértékelődött a futárszolgálattok szerepe, hiszen a boltok nagy része bezárt, és így a vásárlás színtere áttevődött az internetre és a webáruházakra. Ugyanúgy lehetett vásárolni, mint a járvány előtt, viszont a szállítást meg kellett oldani, így a futárszolgálatok többsége meglehetősen leterhelt lett, és magasabb forgalmat bonyolított, mint eddig bármikor. Az ételkiszállítás is felértékelődött, és aki eddig nem nyújtotta ezt a szolgáltatást, rohamtempóban vezette be ezt a lehetőséget.

Vásárlás helyett kölcsönzés

De nem csak azok jártak jól, akik az internetre költöztették a boltjukat, hiszen a vásárláson túl a kölcsönzés is nagyon divatos lett. Persze nem arról van szó, hogy eddig ne lehetett volna kölcsönözni, hiszen a drágább babaápolási berendezések, mint a légzésfigyelő vagy a mérleg bérlése régóta népszerű lehetőségnek számított. Hiszen ezek a termékek csak pár hónapig kellenek, ha szükség van rájuk egyáltalán, így sokan döntenek úgy, hogy inkább bérbe veszik, mint megvásárolják, hiszen viszonylag költséges eszközökről van szó.

A koronavírus járvány hatására a kölcsönzési trend is megváltozott, kiszélesedett, és számos olyan terméket is bérbe lehetett venni a karantén alatt, amit eddig nem igazán volt népszerű. Azok az szolgáltatások, amik kénytelenek voltak bezárni a járvány idejére, megkeresték azokat a lehetőségeket, amelyek a termékeiket elérhetővé tudják tenni a legminimálisabb érintkezéssel. A bérlés egy ilyen lehetőség, hiszen sokaknak nem csak a bezártsággal, de anyagi nehézségekkel is meg kellett küzdeniük.

Mit kölcsönöztünk régen, és mit a karantén idején?

A vírus előtt is lehetett bérelni és kölcsönözni, például a már említett babafelszerelést, de népszerű sofőrszolgálat, a rendezvényeszközök vagy az építőipari berendezések bérlése is. A járvány viszont egy kicsit módosította trendeket. A csináld magad személet ebben az időszakban új erőre kapott, és sokan döntöttek úgy, hogy ha már otthon ragadnak, azt, amit azelőtt megvásároltak, vagy szakember bevonásával oldottak meg, most inkább megcsinálják maguk. Viszont bizonyos munkákhoz komoly eszközbeszerzés kellene, ami költséges lenne, így a bérlés tűnt a legkedvezőbb megoldásnak.

De más területek bezárása is felértékelte a kölcsönzés lehetőségét. Mivel az iskolai oktatás is átkerült az online térbe, így a szülőknek is alkalmazkodniuk kellett ehhez a megváltozott helyzethez. És bár számítógép, mobil vagy tablet a legtöbb háztartásban van, de többgyerekes családok esetén komoly beruházást jelentett volna minden gyerkőcnek biztosítani a technikai feltételeket. Ennek köszönhetően az elektronikai cikkek bérlése is új erőt kapott, és jóval többen éltek ezzel a lehetőséggel, mint a járvány előtt.

Fitnesz és kondi berendezések bérlése egyre népszerűbb

Az otthonlét az életmódváltás népszerűségét is fellendítette. Emellett, akik eddig is rendszeresen sportoltak, azok a járvány idején sem akarták feladni ezt. Ugyanakkor az edző- és fitnesztermek bezárásával, és a kijárási korlátozásokkal ennek a lehetősége is jelentősen lecsökkent. Erre a problémára kínál megoldást a fitneszgépek kölcsönzésének lehetősége. Hiszen egy ilyen gép meglehetősen drága és nehéz, így sokan beszélik le magukat a megvásárlásáról.

A bérlés ezen a területen is új távlatokat nyitott. Költséghatékony megoldás, hiszen a kölcsönzés díja még egy átlagos fitneszbérlet áránál is kevesebbe kerülhet, ráadásul ez a lehetőség a karantén alatt nem is állt rendelkezésre. Ha pedig valaki a vásárlásban gondolkodott, így nem kellett nagyon költségráfordítás, sem pár potenciális vírushordozó szomszéd, akik felcipelik a nehéz berendezést. Szintén pozitívum egy ilyen eszköz bérlése esetén, hogy a karbantartása is benne van a szolgáltatásban.

Népszerű marad a kölcsönzés a járvány után is

Hogy mennyire marad meg a kölcsönzés iránti kereslet, azt nehéz lenne megmondani. Ugyanakkor sokan ezt a lehetőséget csak a járvány kapcsán fedezték fel, és mivel egy költségkímélő és hatékony megoldásról van szó, valószínű, hogy bizonyos iparágak vagy szolgáltatások tekintetében változatlanul keresett lesz ez a lehetőség. Persze azok a termékek, melyek a személyes kapcsolatok hiánya miatt lettek népszerűek, a korlátozások megszűnésével várhatóan visszaesést fognak mutatni

Persze, ahol eddig is népszerű volt a kölcsönzés, mint például a babatermékek esetén, ezen a járvány megszűnése nem fog változtatni. A rendezvényeszközök bérlése is fellendül, ha már újra lesz rájuk igény, és természetesen lehetőség. Azonban az, hogy a bérlés, mint lehetőség fellendült a korlátozások miatt tagadhatatlan, és persze terméktől és szolgáltatástól függően várhatóan népszerű is marad a vírus lecsengése után is.

kolcsonzesberles.hu

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

securiton-tűzvédelem