14.1 C
Budapest
2024. április. 18. csütörtök
HomeFőhírekGazdaságA kormány hét év alatt 36 ezer családot mentett meg a kilakoltatástól,...

A kormány hét év alatt 36 ezer családot mentett meg a kilakoltatástól, közülük most 20 ezren visszakapják a lakásukat

A kormány az Eszközkezelőn keresztül hét év alatt 36 ezer családot mentett meg, és a bankok által korábban elvett lakások nagyon kedvezményes visszavásárlását teszi lehetővé az Eszközkezelő ügyfeleinek

– írják közleményükben. Mint hozzátették, a lehetőséggel az időarányosan beérkezett és feldolgozott nyilatkozatok alapján közel 20 ezer család kapja vissza otthonát.

A kormány célja, hogy minden ember saját otthonban élhessen; ennek érdekében tette lehetővé, hogy a Nemzeti Eszközkezelő programban részt vevők rendkívül kedvező feltételek mellett visszavásárolják ingatlanukat – írják közleményükben. Mint kifejtik, az intézkedés 32 500 családot, több, mint 150 ezer embert érint. Ők azok, akik a NET-programnak köszönhetően úgy menekültek meg többmilliós hiteltartozásuktól, hogy továbbra is az otthonukban maradhattak. Felidézik: az állam az Otthonvédelmi Akcióterv részeként, 2011-ben elindított NET-program keretében megvásárolta az akkori hiteladósok, köztük számos gyermekes család ingatlanát, és évek óta biztosítja számukra a bérlés lehetőségét.

Arról is írnak, hogy a NET Zrt. 2019. február 20-tól március 31-ig küldte ki a tájékoztató leveleket az érintett ügyfeleknek, akiknek a kézhezvételtől számított 60 napon belül kellett, illetve kell nyilatkozniuk arról, hogy egy összegben vagy részletfizetéssel vásárolják vissza lakásukat, esetleg továbbra is bérlők maradnak. Az utolsó nyilatkozatok beérkezése legkésőbb május végéig várható. A mai napig időarányosan közel 20 ezer ügyfél, azaz az érintettek 65 százaléka küldte vissza a nyilatkozatot. Ezek alapján a rendkívül kedvező visszavásárlás lehetőségével az érintettek 90 százaléka kíván élni.

Kijelenthető, hogy a részletfizetés a legkedveltebb konstrukció (71 százalék), de jelentősnek tekinthető (19 százalék) az egyösszegű visszavásárlásra vonatkozó nyilatkozatok száma is. Mindez alátámasztja, hogy a gazdasági növekedés eredményeként, valamint a kormány által az elmúlt időszakban bevezetett számos, a családok megélhetését javító intézkedéseknek köszönhetően a bérlők túlnyomó többségének helyzete az elmúlt években jelentős mértékben stabilizálódott, ez pedig lehetővé teszi, hogy újra tulajdonosaivá váljanak a bankok által korábban elvett otthonaiknak

– fogalmaznak, hozzátéve, hogy a NET Zrt. a továbbiakban is folyamatosan fogadja a nyilatkozatokat, és az ügyfélszolgálati pontokon szükség esetén segítséget nyújt az érdeklődők számára. Hangsúlyozzák, hogy továbbra is nagyon fontos, hogy az érintettek – bármelyik lehetőséget is választják – mindenképpen nyilatkozzanak a tájékoztató átvételét követő 60 napon belül.

Forrás: NET Zrt. közleménye; Fotó: MTI (a kép illusztráció)

pestisracok

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work