10.9 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeTudástárAutók - motorok - hajókA kisemberek autója, a Ford Focus új nemzedéke

A kisemberek autója, a Ford Focus új nemzedéke

A Ford ma leleplezte a Focus új generációját, amely teljesen új padlólemezre épül, új dizájnt és továbbfejlesztett hajtásláncokat kapott. Utastere is tágasabb és még magasabb minőségű. Az új Focus a sztenderd ötajtós ferdehátú és kombi karosszériaváltozat mellett emelt hasmagasságú Active crossover és előkelő Vignale változatban is elérhető lesz.

A vadonatúj Focus a Ford formanyelvének továbbfejlesztésével készült. A Focus mostanra érettebb járművé vált, amit a sportos sziluettje is jelez, akárcsak az utastér kényelme és térkínálata. A látványosan új sziluett megformálásának egyik legfontosabb eszköze az A-oszlop hátrébb tolása volt.

Ennek köszönhetően hosszabb lett a motorháztető és lendületesebb formát kapott az első sárvédő, mindehhez pedig az övvonal kevésbé éles kialakítása társul; az egyszerre elegáns és erőteljes összhatás tükrözi az autó prémium és sportos karakterét.

A tengelytávolság 53 mm-rel nőtt. A kisebb túlnyúlások és a hátrafelé eltolt kabin erőteljes kiállással ruházzák fel a járművet.

A karosszéria alacsonyabb is lett, így javult az aerodinamika. Az orr-részt a láthatóan nagyobb hűtőrács uralja, a fényszórókat pedig a lehető leginkább kitoltak a karosszéria sarkaiba.

A hátsó lámpatestek két részből állnak, a világítótestek LED-technológiája pedig nappali fényben és éjszaka egyaránt jobb láthatóságot biztosít.

A vadonatúj Focus-család tagjai, a Focus Vignale, az ST-Line, az Active és a Titanium kivitelek egymástól eltérő külső megjelenése egyértelműen tükrözi vásárlóik egyedi elvárásait és igényeit.

A Focus Vignale teljes szélességben végigfutó alsó légbeömlő nyílást, a tetősíneken, az orr-részen és a küszöbidomokon pedig selyemfényű alumínium betéteket kapott, hűtőrácsa jellegzetes Vignale hálómintájú.

A Focus ST-Line hátsó diffúzorával és nagyobb tetőlégterelőjével, nagyobb nyílású első légbeömlőivel, továbbá a sárvédők alsó részének jellegzetes ST-Line kialakításával különbözik.

A Focus Active emelt hasmagassága és fekete színű védőelemei, ezüstre fényezett alsó védőlemezei és küszöbbetétei, valamint egyedi orr- és farkialakítása alapján azonosítható be.

A karosszériaszínek listáján megtalálhatók az Orange Glow és a Desert Island Blue árnyalatok, valamint a kizárólag a Vignale változathoz kínál, négyrétegű Dark Mulberry fényezés.

Az emberközpontú dizájn-szemlélet az utastérben is érvényesül; a hívogatóbb és praktikusabb kialakítású belső tér érzékelhető minőségét hatásosan javítják az egyszerű, letisztult vonalak, a mutatós anyagok és a látható rések nélkül illeszkedő felületek.

Az egyszerűbb, mégis tagolt dizájn kellemesebb atmoszférát teremt. Az első ajtók burkolata szinte egybeolvad a műszerfallal.

A műszerfal és az ajtóburkolat felső része lágyabb tapintású anyagból készül, tovább erősítve az autó prémium karakterét. Polírozott üveg és csiszolt felületek díszítik az utasoldali műszerfalat, az ajtókárpitokat és a szellőzőnyílásokat.

A különféle modellváltozatokat nemcsak kívül, hanem belül is egyedi dizájn-megoldások és anyagok különböztetik meg egymástól, például a Vignale utasterében látható, finoman erezett fa hatású betétek és prémium bőrkárpitok, az ST-Line sportos karbonszál-hatású betétei és vörös öltésekkel díszített kárpitjai, vagy éppen az Active modellek markánsabb anyagai és felületkidolgozása.

Az új Ford Focus minden eddigi Ford modellnél több modern technológiát kínál, új szintre emelve a családi autók kényelmét és használati értékét. A kifinomult Ford Co-Pilot360 technológiák fokozott védelmet, könnyebb vezetést és parkolást kínálnak.

A Stop&Go funkcióval kiegészített adaptív tempomat, a sebességkorlátozásra figyelmeztető rendszer és a sávközép funkció segítségével kényelmesebben tartható a követési távolság és stresszmentesebb a vezetés.

A prediktív kanyarfény és jelzőtábla-felismerő világítás funkciókkal kiegészített adaptív fényszórórendszer immár előre, még egy kanyar, kereszteződés vagy körforgalom előtt beállítja a fénycsóva megfelelő szögét és terítését.

A Focus az első európai Ford modell, amelyben megjelenik a Head-up display, ami a vezető látóterébe vetíti ki a legfontosabb járműinformációkat.

Az aktív parkolóasszisztens 2 egyetlen gombnyomásra teljesen automatikusan elvégzi a párhuzamos vagy a merőleges parkolást. A technológiának a teljesen automata kiállássegítő rendszer is része.

A gyalogos- és kerékpáros-észleléssel kiegészített ütközésre figyelmeztető rendszer felfedezi az autó előtti útszakaszon tartózkodó embereket, sőt azokat is, akik keresztezhetik az autó nyomvonalát.

A balesetek elkerülésében más rendszerek is segítenek, mint például a kikerülő kormányzási asszisztens és a keresztirányú forgalomfigyelővel kiegészített holttérfigyelő rendszer.

Ha mégis bekövetkezik egy baleset, az ütközés utáni fékezés az első becsapódás észlelése után a féknyomás automatikus csökkentésével mérsékli a lehetséges másodlagos ütközés hatását.

A vadonatúj Focus ötajtós és kombi változataiba teljesen új tervezésű futómű került, amely a fejlett vezetősegítő technológiákkal együttműködve kategóriaelső, energikus és élvezetes vezetési élményt kínál – nem is beszélve az autó kényelmesebb rugózásáról.

A vadonatúj Focus továbbviszi és még magasabb szintre emeli az első modellgeneráció élvezetes vezethetőségét; ennek záloga a eltérő hosszúságú lengőkarokkal szerelt független hátsó felfüggesztés új, a rezgéseket csillapító segédkerete.

Az, 1,0 literes EcoBoost és 1,5 literes EcoBlue motorokkal hajtott modellek kínálatában egy kis tömegű csatolt hosszlengőkaros hátsó futómű is szerepel, amit a Ford mérnökei tovább finomítottak, hogy biztosítsák a Focustól elvárt karaktert és menetdinamikát.

Ebben a futóműrendszerben a vadonatúj Fiesta ST modellben is alkalmazott, a Ford által szabadalmaztatott erővektor-szabályozású rugók találhatók, amelyek érezhetően javítják az autó kormányreakcióit, még élvezetesebbé varázsolva a vezetést.

A Focusban most első ízben választható üzemmódok is megjelentek. A Normal, Sport és Eco beállításokkal a vezető egy pillanat alatt átállíthatja a gázpedál, a nyolcfokozatú automata sebességváltó, az elektronikus szervokormány és az felfüggesztés karakterisztikáját.

A friss Focus az első modell, amely a Ford vadonatúj C2 padlólemezére épül. Az új platform jóval szilárdabb szerkezetet, és ezzel együtt pontosabb és gyorsabb kormányreakciókat eredményez.  A kifutó modellhez képest 20 százalékkal nőtt a torziós merevség, a futómű bekötési pontjai pedig 50 százalékkal lettek merevebbek.

Legyen szó akár a 10 mm-rel leültetett, egyedi rugókkal, lengéscsillapítókkal és stabilizátorrudakkal felszerelt Focus ST-Line modellről, akár a több mint 30 mm-rel megemelt, különleges első és hátsó csuklókkal ellátott Focus Active kivitelről, a mérnökök minden modellváltozat futóművét úgy hangolták, hogy az autósok azonnal felismerjék és élvezzék a jellegzetes Focus-karaktert.

A új Focus jóval kényelmesebb elődjénél. Az első üléseken utazók 1421 mm-es vállteret élvezhetnek. A nyolcfokozatú automataváltóval szerelt modellekhez és a gazdagabb felszereltségű, manuális váltós változatokhoz alapáron kínált elektronikus parkolófék, valamint a forgótárcsás váltóvezérlés további helyet szabadít fel a vezető és az első utas között.

Mivel a kapcsolók és kezelőszervek jó része immár az érintőképernyőn jelenik meg, a középkonzol is keskenyebb lett, és a térelválasztó elem két oldalára puha térdtámaszok kerültek.

A hosszabb tengelytávolságnak és a sík padlókialakításnak köszönhetően a hátul ülők is tágasabb hellyel gazdálkodhatnak. A térdtávolság több mint 50 mm-rel nőtt a most kifutó Focushoz képest, és a válltér is majdnem 60 mm-rel gyarapodott.

A térérzetet tovább javítja, hogy a hátsó ajtók oldalüvege egészen a hátsó oszlopig ér, így az utastér nyitottabbá vált; ezt a benyomást tovább erősíti az opciós listán szereplő, nyitható panorámatető. A kombi modell hátsó traktusának belmagassága 43 mm-rel nőtt, és a hátsó ülésig mért padlóhossz is 25 mm-rel nagyobb; sőt a hátsó ülések ledöntésével immár 175 mm-rel hosszabb csomagtér alakítható ki, ami több mint 1650 liternyi poggyászt képes befogadni.

A Ford kézhasználat nélküli csomagtérajtó-technológiájával a kombi hátsó ajtaja úgy is kinyitható, hogy az ember egyszerűen meglendíti a lábát a lökhárító alatt. A kalaptartó használaton kívül pontosan befér a csomagtérpadló alá.

A vadonatúj Focus vásárlóinak rendelkezésére áll a Ford EcoBoost benzinmotorok és a Ford EcoBlue dízelek széles választéka. A Ford többszörösen díjnyertes 1,0 literes EcoBoost blokkja 85, 100 és 125 lóerős változatban rendelhető meg, az új 1,5 literes EcoBoost motor pedig 150 és 182 lóerős teljesítménnyel áll rendelkezésre.

Az új 1,5 literes EcoBlue dízel 95 és 120 lóerős kivitelben rendelhető a Focushoz; mindkét változat 300 Nm forgatónyomatékot kínál. A 2,0 literes EcoBlue blokk teljesítménye 150 LE, forgatónyomatéka pedig 370 Nm. A 125 lóerős 1,0 literes EcoBoost, a 150 lóerős 1,5 literes EcoBoost, a 120 lóerős 1,5 literes EcoBlue és a 150 lóerős 2,0 literes EcoBlue motorokhoz megrendelhető a Ford új nyolcfokozatú automata váltóműve is. Az új Focus mindegyik motorral a korábbinál jobban fogyaszt, ugyanis a tömege akár 88 kilogrammal kisebb a most kifutó Focusénál.

A Ford Focus az iparágban először alkalmazott eljárásokkal készül a Ford németországi Saarlouis üzemében, így az autó minden idők legjobb minőségű Fordja lesz.

Forrás: autoblog.hu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem