13.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekBelföldi hírekA Jobbik szerint Karácsony Gergely veszélyes vizekre evezett - videó

A Jobbik szerint Karácsony Gergely veszélyes vizekre evezett – videó

A kerületi viták után a fővárosban is ellentét alakult ki az ellenzéki pártok között.

A Jobbik ugyanis nehezményezi, hogy Karácsony Gergely már a Fővárosi Közgyűlés keddi alakuló ülésén felfüggesztené az új Szent István-szobor felállítását, hogy teljeskörű egyeztetés lehessen az ügyben. A szoborállítást eredetileg kezdeményező Jobbik szerint viszont a főpolgármester veszélyes vizekre evezett – közölte az M1 Híradója.

Elkerített terület a Szent István parkban: az információs tábla szerint Szent István király szobra áll majd itt, a parknak ezt a részét pedig csaknem két hét múlva nyitják meg a látogatók előtt. Az emlékmű talapzata már el is készült.

A szobor azonban korántsem biztos, hogy a megjelölt határidőig a helyére kerül, ahogy az sem, hogy végül valóban a Szent István parkban áll majd.

Karácsony Gergely ugyanis felfüggesztené a munkát.

Ez derül ki a Fővárosi Közgyűlés alakulóülésének egyik előterjesztéséből. A dokumentumban egy helyi civil szervezet kérésére hivatkozik a főpolgármester, Karácsony Gergely szerint ugyanis teljeskörű egyetértés kell a szobor felállításának helyéről.

Erről ugyanakkor még 2017 elején nagy többséggel döntött a Fővárosi Közgyűlés, Tokody Marcell jobbikos képviselő javaslatára. Eszerint a parkban Lukács György filozófus és kommunista politikus szobrának helyére kerül a Szent István királyt ábrázoló emlékmű.

Idén májusban pedig

a szobortervet is elfogadták a képviselők.

Karácsony Gergely projektet felfüggesztő javaslatát azonnal megtámadta a főpolgármestert elvileg támogató Jobbik. „El a kezekkel a Szent István-szobortól” – ezt írta közösségi oldalán Bencsik János.

A párt képviselője szerint az új főpolgármester veszélyes vizekre evez, hiszen október 13-án arra kapott felhatalmazást, hogy ne csak a baloldali, hanem a jobboldali és centrista szavazókat is képviselje.

Reagált Karácsony Gergely, aki közösségi oldalán arról írt, nem azzal van baja, hogy Szent Istvánnak szobra legyen a parkban. Szerinte meg fogják találni a megoldást, amely nem jár a parkon belüli zöldfelület indokolatlan csökkenésével.

A jobbikos Bencsik János egyébként úgy fogalmazott, lehetőség van új tervpályázat kiírására, Lukács György szobrának visszavételét azonban elfogadhatatlannak tartják.

Azt írta: államalapító szent királyunk megérdemli, hogy szobra a nevét viselő parkban állhasson Angyalföldön. A jobbikos képviselő feltette a kérdést, hogy vajon kik és milyen okból hátráltatják a teljeskörű egyetértést?

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

Pannon Work