14.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekBelföldi hírekA Jobbik feljelentést tett egy fóti eset miatt

A Jobbik feljelentést tett egy fóti eset miatt

2015 04 20 111314

MTI 2015. április 20., hétfő 10:55

A Jobbik feljelentést tett a fóti önkormányzat egymilliárd forint értékű kötvényvásárlása miatt.

Hegedűs Lorántné, a párt országgyűlési képviselője hétfői sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy az önkormányzatok többsége jóhiszeműen járt el, amikor közpénzt bízott brókercégekre, Fóton azonban a városvezetés felhatalmazás nélkül, a „törvényeket lábbal taposva” adtak megbízást egymilliárd forint értékben. Azt feltételezte, hogy a brókerek mellett a politikusok is „jól jártak” ebben az ügyben.
Merkwart Krisztián, a Jobbik fóti képviselője kifejtette, hogy a település vállalati kötvényekbe fektetett a Hungária Értékpapír Zrt.-nél 2013-ban és 2014-ben fél-félmilliárd forintot. Az első esetben még az illetékes bizottság láthatott egy egyoldalas árajánlatot, egy évvel később már azt sem – mondta az ellenzéki képviselő, aki bírálta, hogy a témában létrehozott vizsgálóbizottság is működésképtelen.
Jelezte ugyanakkor, hogy rendelkezésükre bocsátották az ügyletek dokumentációját, s ez alapján közvagyon sérelmére elkövetett bűncselekmény gyanúja miatt feljelentést tettek pénteken a Legfőbb Ügyészségen.
Az önkormányzati képviselőt kérdezték arról is, hogy a 444.hu szerint születésnapja alkalmából felköszöntötték fóti óvodások. Azt felelte, hogy semmilyen ünnepeltetés nem volt; almát vitt az intézménybe, amikor a pedagógia munkáról tájékozódott, s ezt megköszönték neki néhány dallal. Hegedűs Lorántné azt tette hozzá, ő kérte valamennyi jobbikos képviselőtől, hogy minél több önkormányzati intézménybe látogassanak el.

Kép: Google, illusztráció;

Most népszerű

Hasonló hírek

securiton-tűzvédelem