17.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeSzabadidőBulvárA járvány rendesen próbára tette a kapcsolatokat: megszaporodtak a válások a vírus...

A járvány rendesen próbára tette a kapcsolatokat: megszaporodtak a válások a vírus miatt Magyarországon

Magyarország — „Ebből gyerek lesz, vagy válás” – hangzott el a mondat sok házaspárnál a koronavírus kitörésekor.

A hosszú ideig tartó bezártság próbára tette idén a magyarok házasságát – és úgy tűnik, a bontóper áll nyerésre.

A KSH adatai szerint az elmúlt években ezer emberből legalább kettő elvált, 2018-ra azonban hirtelen javult a helyzet, átlagban 1,7 fő szakított hitvesével. Az öröm azonban nem tartott sokáig, újra emelkedni kezdett a válások száma. 2019-ben a bíróságok 17 400 házasságot bontottak fel, így 2,6 százalékkal, 450-nel nőtt a válások száma. Az ügyvédek pedig azt tapasztalják, a koronavírus-járvány kitörése óta 15-20 százalékkal több a kereset.

A KSH felmérése szerint 2017-ben Budapesten és Pest megyében volt a legtöbb a válás a házas nők körében / Grafika: Séra Tamás A KSH felmérése szerint 2017-ben Budapesten és Pest megyében volt a legtöbb a válás a házas nők körében / Grafika: Séra Tamás

Kiszeretünk a másik félből

Dr. Gábor László válóperes ügyvéd szerint nem a bezártság, hanem a már meglévő problémák kicsúcsosodásának köszönhető a válások számának növekedése.

– Ha egy házaspár beadta a válási szándékát, abból nagyon ritkán van visszaút. Mégis volt olyan ügyfelem, aki két alkalommal próbált meg elválni a párjától, de mindkétszer a békülés mellett tették le a voksukat – magyarázta a szakember.

A 90-es években átlagosan tíz év házasság után jött a válás, most már 14 év a küszöb / Grafika: Séra Tamás A 90-es években átlagosan tíz év házasság után jött a válás, most már 14 év a küszöb / Grafika: Séra Tamás

Beleállnak a háborúba

De vajon általában hogyan válik a magyar? Röviden: nem szépen, jobbára megcsalás miatt. Az ügyvédek szerint az anyagiaknál vagy a gyerekelhelyezésnél elszabadul a pokol. Legfeljebb az esetek felében van békés megegyezés.

– Bő középkorú ügyfelem lépett ki a hosszú házasságából. Egész addig, míg az anyagi dolgok terítékre nem kerültek, egész jól ment minden, de a megegyezés miatt az ügy nyúlik, mint a rétestészta. Többször is javasoltuk nekik a kollégával, hogy jussanak dűlőre, mert csak szórják ki a pénzt az ablakon – árulta el egy neve elhallgatását kérő jogász.

A KSH adatai szerint 2018 volt a legjobb év, azóta újra nő a válások száma. Az adatok közt még nem szerepel a járvány utáni válásrobbanás / Grafika: Séra Tamás A KSH adatai szerint 2018 volt a legjobb év, azóta újra nő a válások száma. Az adatok közt még nem szerepel a járvány utáni válásrobbanás / Grafika: Séra Tamás

A jogász is kapott már pofont

Neki csak az ideje megy, Benedek Csaba budapesti ügyvéd azonban nem úszta meg pofon nélkül az egyik esetet. Irodájában verekedett össze a békés válásra készülő férj és feleség.

– Az asszony megütötte a férjét, ő visszaütött, én közéjük álltam és megpróbáltam szétválasztani őket, ekkor talált el valamelyikük. Természetesen ezek után nem vállaltam az ügyet, hanem kizavartam őket az irodából. A férfi még visszaszólt a lifttől, hogy mivel tartozik, mondtam, csak egy gyors távozással – idézte fel Benedek.

Fogadja meg az ügyvéd tanácsát!

Benedek Csaba szerint a leggyorsabb, de a legolcsóbb módja is az új élet kezdetének a közös megegyezéses bontóper, amikor a felek közösen döntenek mindenről, az egészet közjegyzőnél vagy ügyvédnél okiratba foglalják. A bíróság ilyenkor csak azt vizsgálja, hogy hol lesz jobb helyen a kisgyermek. Ez az eljárás mindössze 30 ezer forintba kerül.

A tényállásos bontóperek ára viszont akár sokmilliós tétel is lehet. Erre akkor kerül sor, ha a házastársak nem tudnak megegyezni, de a gyerekelhelyezés szakértőnként százezres tétel.

A közelmúlt meglepő sztárválásai

Vitray Tamás, 32 év együtt

Derült égből villámcsapásként jött tavaly a hír, hogy a 87 éves veterán tévés válik harmadik feleségétől, Kállay Boritól (72). A tévés egy szál bőrönddel távozott, semmit nem követelt, így a válóper hamar és csendben lezajlott. A 32 közösen eltöltött év után még egy utolsó perpatvar lezajlott a sajtóban, Kállay ugyanis azt mondta, a hír igaz, de többet nem mond, és reméli, „a másik félnek is lesz annyi esze, hogy hallgasson”. Erre Vitray azzal vágott vissza, „nem értem a művésznőt”.

Vitray Tamás és Kállay Bori / Fotó. RAS Archiv Vitray Tamás és Kállay Bori / Fotó. RAS Archiv

Papp Gergő, 17 év együtt

A 47 éves tévés és a neje nemcsak partnerek voltak, hanem kollégák is, és soha nem titkolták, hogy a házasság nem könnyű dolog, ők maguk is sokszor küzdöttek mélypontokkal. Papp élő adásban jelentette be, hogy válnak, meglepetést okozva.

Papp Gergő és Juhász Judit / Fotó: RAS Archiv Papp Gergő és Juhász Judit / Fotó: RAS Archiv

Zséda, 20 év együtt

A gyönyörű énekesnő és orvos párja még az elmúlt év végén tett pontot a házasságuk végére, ám olyan jól titkolták, hogy egészen idén nyárig nem derült ki, hogy nincsenek már együtt. „Egy ilyen hosszú kapcsolat lezárásához idő kell, főleg ha egy közös gyerek is született a házasságban. Egyszerűen elfáradtak, előfordul az ilyen” – magyarázta a Blikknek korábban egy közeli ismerősük.

Zséda és Takács Szabolcs / Fotó: Grnák László Zséda és Takács Szabolcs / Fotó: Grnák László

Elkerülhető a szakítás

1. Ha nincs egyetértés, nem kell támadásnak venni, ám muszáj megbeszélni – nagyanyáink nem véletlenül mondták, hogy haraggal senki ne feküdjön le!

2. Rendszeresen gondolják át a kapcsolatukat, a válás nem a semmiből jön, évekig tartó harag okozza. Muszáj beszélni a kellemetlen dolgokról is.

3. Ne legyenek mártírok, csak a gyerekek miatt együtt maradni nem jó ötlet, ők is érzik, ha rossz a kapcsolat, és nem fogják megköszönni az áldozatot.

4. Ha már gyerekek: sok házasság ott csúszik el, hogy a kicsik lesznek fontosak, a partner nem.

5. Figyeljen a másikra, ha együtt vannak, csak rá koncentráljon, ha nem ápolják a kapcsolatot, az elhervad.

6. Óvatosan a durvasággal – a vita hevében soha ne hangozzon el olyan, amit azonnal vagy később megbán, ez óriási sebet üthet!

Forrás: Blikk / Hirmagazin.eu

Illusztráció: Getty Images

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work