7.3 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekIdőjárásA hóval küzd Észak-Magyarország

A hóval küzd Észak-Magyarország

forrás: M1 Híradó

Több súlyos baleset is történt reggel és délelőtt a csúszós utakon. A Borsod megyei Garadnánál öten sérültek meg, amikor két kamion és egy kisbusz ütközött. Ugyancsak elakadt kamion miatt kellett lezárni az utat egy időre Felsőzsolca és Arnót között. Frontálisan ütközött két autó Nagykőrösnél is.

Hajnal óta havazik Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a csúszós úton, Garadnánál két kamion és egy kisbusz ütközött össze.

Az elől haladó kamion megcsúszott és a mögötte érkező másik kamion, illetve kisbusz már nem tudott megállni, így nekiütköztek. A balesetben öten sérültek, egy férfit életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba, két másik személy pedig súlyos sérüléseket szenvedett.

Az M1 tudósítója szerint a rendőrség már befejezte a helyszínelést, elszállították a járműveket a helyszínről. Hozzátette, reggel óta 6-8 cm-nyi hó esett, az utak azonban most már mindenütt jól járhatóak.

Clipboard1021-1024x576

A 4-es főúton, Hajdúhadháznál szintén baleset nehezítette a közlekedést délelőtt. Egy személygépkocsi ütközött kamionnal, az autó sofőrjét súlyos sérülésekkel vitték kórházba. A helyszínelés itt is befejeződött már, a főút forgalma zavartalan. A környéken havas eső esik már órák óta, ami az éjszakai hideggel lefagyhat, így azok is vezessenek óvatosan, akik csak délután indulnak útnak.

A hóval küzd Észak-Magyarország

Intenzív havazás kezdődött az ország észak-keleti területein.

Az M1 Híradó szerint az ónos eső már nem fenyegeti időjárásunkat, viszont jelentős mennyiségű havazásra lehet számítani Borsodban és Szabolcsban. Helyenként akár újabb 5 cm hó eshet. A déli országrészben is egyre inkább havazás válthatja az esőt. De gyenge, ismétlődő havazás lehet még napközben országszerte, ez alól kivételt képez az észak-nyugati országrész. Észak-keleten pedig egész nap borult marad az idő.

 

Most népszerű

Hasonló hírek

Pannon Work