Hirmagazin.eu
Főoldal » A hatóságok szerint kétséges a dortmundi támadás iszlamista háttere
Külföld

A hatóságok szerint kétséges a dortmundi támadás iszlamista háttere

forrás: MTI

Erősen kétséges a Borussia Dortmund (BVB) német labdarúgócsapatot szállító busz ellen elkövetett robbantásos merénylet ügyében nyomozó hatóságok szerint, hogy a támadás hátterében szélsőséges iszlamizmus áll – jelentette pénteken a Süddeutsche Zeitung (SZ) című német lap és két német regionális közszolgálati médiatársaság, a Norddeutscher Rundfunk (NDR) és a Westdeutscher Rundfunk (WDR) közös tényfeltáró munkacsoportja.

A merénylet helyszínén talált három, azonos szövegű levél iszlamológus – a muzulmán vallással és kultúrával foglalkozó – szakértők bevonásával végzett elemzése szerint komoly kétségek fűződnek ahhoz, hogy a szöveg radikális iszlamistáktól származik. A levél ugyan az “Allah, a Könyörületes és Irgalmas nevében” felkiáltással kezdődik, de a szakértők szerint ez valószínűleg csak a félrevezetést szolgálja. Kétségeiket a többi között azzal magyarázzák, hogy a szóhasználat szokatlan, és hiányoznak a levélből az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet jelképei. Arra is hivatkoznak, hogy még soha nem történt olyan iszlamista terrortámadás, amelynek helyszínén beismerő levelet hagytak hátra a merénylők.

A hatóságok szerint kétséges a dortmundi támadás iszlamista háttere
Nuri Sahint, Marcel Schmelzert és Sven Bendert, a Borussia Dortmund német labdarúgócsapat játékosait (b-j) kísérik el rendőrök a csapat buszától Dortmundban 2017. április 11-én, miután három robbanás történt a jármű közelében az AS Monaco elleni Bajnokok Ligája negyeddöntő mérkőzés előtt. A csapat egyik védője, Marc Bartra megsebesült a detonációkban, a mérkőzést elhalasztották. (MTI/EPA)

A levél vége is gyanús; a szöveg fenyegetéssel és két követeléssel zárul, az áll benne, hogy az IÁ “halállistájára” kerültek német sportolók és más hírességek, és egészen addig veszélyben lesznek, amíg a német légierő nem vonja ki Tornado típusú felderítő gépeit az IÁ elleni nemzetközi koalícióból és nem zárják be a németországi Ramsteinben működő amerikai légi támaszpontot. Ez egyáltalán nem tipikus, ugyanis “az IÁ nem tárgyal” – idézte az SZ, az NDR és a WDR Burkhard Freiert, az Észak-Rajna-Vesztfáliai tartományi alkotmányvédelmi hivatal vezetőjét.

A tényfeltáró munkacsoport értesülése szerint forró nyom nincs az ügyben, és a hatóságok minden lehetséges irányban nyomoznak. Így a szélsőbaloldali vagy szélsőjobboldali indíttatású terrorizmus lehetőségét sem zárják ki – ez utóbbival kapcsolatban a Focus Online hírportál azt jelentette, hogy egy nyom Szászország tartományba vezet, a hatóságok azt vizsgálják, hogy lehet-e esetleg köze a támadáshoz szélsőjobboldali köröknek vagy a Lipcse térségében szerveződött militáns futballhuligán szubkultúrának.

A hatóságok szerint kétséges a dortmundi támadás iszlamista háttere
Páncélozott rendőrségi jármű a dortmundi Signal Iduna Park stadion előtt 2017. április 12-én, egy nappal azután, hogy a Borussia Dortmund német labdarúgócsapatot szállító busz mellett robbanások történtek az AS Monaco elleni Bajnokok Ligája negyeddöntő mérkőzés előtt. A valószínűleg iszlamista hátterű merényletben a Dortmund játékosa, Marc Bartra és egy rendőr megsérült. (MTI/EPA/Friedemann Vogel)

A BVB csapatát az AS Monaco elleni Bajnokok Ligája negyeddöntőre szállító autóbusz ellen kedden 19.15-kor követtek el robbantásos merényletet a csapat dortmundi szállásának közelében, a városi stadiontól mintegy 10 kilométerre. Az ismeretlen elkövető vagy elkövetők három robbanószerkezetet rejtettek el egy parkolónál a sövényben. Mindhárom működésbe lépett, amikor a busz elhaladt mellettük. A pokolgépekben fémszegecseket helyeztek el. Egy ilyen tárgy áthatolt az autóbusz szélvédőjén és belefúródott egy ülésbe. Csak a szerencsén múlott, hogy nem egy utast talált el.

A különleges biztonsági felszerelésekkel, köztük megerősített szélvédőkkel ellátott jármű két helyen rongálódott meg, és egy berepedt szélvédő megsebesítette Marc Bartrát, a csapat egyik védőjét. A spanyol légiós felületi sérülések mellett csonttörést szenvedett a jobb csuklójában, szerdára virradóra megoperálták. A busz útját biztosító egyik motoros rendőr légnyomási sérülést szenvedett és sokkot kapott. A mérkőzést elhalasztották szerda estére. Az AS Monaco 3-2-re győzött a BVB vendégeként.

Az üggyel kapcsolatban eddig egy Németországban élő iraki férfi és egy német férfi került a hatóságok látókörébe. Mindkettőt radikális iszlamistaként tartják számon. Kiderült, hogy nincs közük a támadáshoz, de az iraki férfit mégis előzetes letartóztatásba helyezték. Azzal gyanúsítják, hogy hazájában az IÁ oldalán harcolt, és Németországban is tartotta a kapcsolatot a dzsihadista szervezettel.

 

Hasonló hírek

Fagyasztott ételeket hív vissza a Nestlé: üvegdarabkákat tartalmaznak!

Mazsi

Állandó határőrizeti szerv jöhet létre

Edit

Tragédia! Elhunyt Oroszország sztárszínésze, Julien Balmusov

Géza
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------