6.6 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóA gyerekekeit megfojtotta volna, magát inkább megkímélte

A gyerekekeit megfojtotta volna, magát inkább megkímélte

forrás: Kékfény

Nyolc év börtönt kapott az a nő, aki megpróbálta megölni gyerekeit. Az asszony már a gyilkossági kísérlet előtt is rosszul bánt a kicsikkel: elhanyagolta őket, gyakran csak a szomszédoktól kaptak enni. Tettét azzal magyarázta, hogy kilátástalannak érezte az életüket. Mentegetőzése kevésbé hiteles annak tükrében, hogy saját magát végül meg sem próbálta megölni.

Borzalmas látvány fogadta két éve egy százhalombattai házban a rendőröket. Egy zavart nő élettelennek tűnő csecsemőt szorított magához, mellette egy másik gyerek hevert, vérben úszva.

A két kicsi, ha nehezen is, de még lélegzett. A rendőrök kitépték a hisztérikus asszony kezéből a csecsemőt és elsősegélyben részesítették.

Az első percektől egyértelmű volt, hogy a gyerekeket valaki meg akarta ölni: egy madzaggal próbálták megfojtani őket.

A nő, D. Lívia később, a bíróságon egy szót sem volt hajlandó mondani, de az ügyész szerint így is egyértelmű, hogy mi történt.

A gyerekekeit megfojtotta volna, magát inkább megkímélte

Meg akarta ölni a gyerekeket

A most 30 éves nő meglehetősen zavaros életet élt. Munkája, komolyabb végzettsége nem volt, egyik napról a másikra tengődött és két gyereket szült alkalmi kapcsolatokból. Összeférhetetlen magatartása miatt kidobták az anyaotthonból, így rövid ideig az anyjánál élt, majd úgy döntött, a saját lábára áll. Ekkor költözött Százhalombattára.

A nő távlati terveiben az szerepelt, hogy prostituált lesz, ám az üzlet nem akart beindulni, egyre mélyebb nyomorba süllyedtek.

Végső elkeseredésében a nő úgy döntött, megöli a gyerekeit, aztán magával is végez.

D. Líviának korábban többször volt öngyilkossági kísérlete. Az ügyvéd szerint a végzetes napon is kezeletlen pszichiátriai betegsége miatt borult ki. Ezt alátámasztja, hogy az elmúlt két évben, a kényszergyógykezelés hatására sokat változott.

Nem beszél, de megbánta

A korábban összeférhetetlennek mondott asszony a tárgyaláson valóban meglehetősen nyugodtan viselkedett. De beszélni még az utolsó szó jogán sem akart.

Az ügyvédje szerint nagyon megbánta, amit tett.

Úgy döntött, saját magát mégsem öli meg

Mint kiderült, a nő egy cipőfűzőt tekert a mellette alvó csecsemő nyakára és addig szorította, amíg mozgott a gyerek.

Mikor már nem mozdult, a másik kicsihez lépett. Ő jobban ellenállt, le kellett fogni és addig szorította, amíg már nem mozdult.

A nő meg volt győződve róla, hogy megölte a gyerekeket. Ám ezután úgy döntött, hogy magát mégsem öli meg, inkább átment a szomszédba, hogy segítséget kérjen.

Kevésen múlott

Az orvosszakértő később azt állapította meg, hogy csak a szerencsének volt köszönhető, hogy a gyerekek életben maradtak. Ha anyjuk fél perccel tovább fojtogatja őket, mindketten meghaltak volna.

A bíróság nyolc év börtönre ítélte a nőt emberölés kísérlete és kiskorú veszélyeztetése miatt.

D. Lívia esetében a bíróság egy ritkán használt jogintézményhez nyúlt. A törvény lehetőséget ad arra, hogy ha a szülő a saját gyereke ellen szándékos bűncselekményt követ el, akkor a bíróság nem csak a már meglévő gyerekeivel kapcsolatban vonja meg a felügyeleti jogát, hanem minden később születendő gyerekével kapcsolatban is.

A törvényszék úgy döntött, D Lívia soha többé nem nevelhet gyereket.

Az ítélet nem jogerős.

 

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work