A gyermekeknek születésük után választ kell találniuk az olyan fontos kérdésekre, hogy kik ők, és hol a helyük az őket körülvevő világban. Ahogyan cserepednek, folyamatosan alakul bennük az erről alkotott kép, képesek lesznek felismerni magukat a tükörben, felismerik a saját nevüket, illetve megértik helyüket az aktuális szociális csoportban.

Christina Starmans, a Torontói Egyetem kutatójának munkája szerint már a kisgyermekekben is él egyfajta kép az „énjükről”, amelyet a fiatal gyermekek jellemzően valami minden ember esetében egyedi, a testtől különböző dolognak vélnek, és amelyneket gyakran a fejükben, a szemeik mögött helyeznek el. A New York-i Egyetem munkatársa, Andrei Cimpian és kollégái a kutatása szerint pedig a kisgyermekeknek is megvan a kognitív képessége arra, hogy önértékelést alakítsanak ki – vagyis valamiféle kép alakuljon ki bennük arról, hogy mennyire elégedettek önmagukkal, mint egyénekkel.

Idővel a gyermekek énképében határozott különbségek alakulnak ki – egyes gyermekek szeretik magukat, míg másoknak negatív érzelmeik vannak magukkal kapcsolatban. Vannak olyan gyerekek, akik másoknál kiválóbbnak látják magukat és különleges bánásmódot várnak, míg mások a többiekkel „egyenlőnek” látják önmagukat. Akadnak gyerekek, akik úgy vélik, fejleszthetik a képességeiket, míg mások azokat változtathatatlannak vélik.

A fentiekkel kapcsolatban felmerülhet a kérdés, hogy vajon mi okozza ezeket a különbözőségeket, és mi vezethet ahhoz, ahogyan a gyermekek önmagukról kezdenek gondolkozni. Eddie Brummelman megjegyzi, meglepő módon csak nagyon kevéssé ismert a gyermekek önképének eredete, a cikkösszeállításukkal pedig a témában folytatott kutatásokat szeretnék bemutatni.

Brummelman szerint a korábbi tanulmányokból kiderül, hogy a gyermekek önképe legalábbis részben a szociális kapcsolataikon alapul. Így például Michelle Harris, a Kaliforniai Egyetem kutatója és kollégái azt figyelték meg, hogy nagyobb önbizalom alakul ki a gyermekeknél, ha a szüleikkel meleg, bensőséges a kapcsolatuk. Amikor a szülő bensőségesen viszonyul a gyermekéhez, érdeklődést mutat a gyermek tevékenységei iránt, megossza vele örömét, ami miatt a gyermek úgy érzi, hogy figyelnek rá és értékelik őt.

Brummelman saját kutatása szerint ugyanakkor alacsonyabb önbizalom, esetenként pedig akár nárcizmus is kialakulhat azoknál a gyermekeknél, akiket a szüleik nagyon sok, különösen pozitív dicsérettel illetnek. Az ilyen túlzó dicséretek ugyan a nagyszerűség élményét okozhatják a gyerekekben, akik egyúttal viszont amiatt kezdenek aggódni, hogy később nem lesznek képesek megfelelni a velük szemben felállított elvárásoknak.

Kyla Haimovitz és Carol Dweck (Stanford Egyetem) kutatása szerint fontos lehet az is, hogy a szülők az erőfeszítéseikért, és ne a tehetségükért vagy a tehetségükért dicsérjék a gyermeket, akik így a „kudarcot” képesek lehetnek a fejlődéshez vezető útnak látni.

Forrás: sciencedaily, eloben.hu

Képek: eloben, ic-lm, albanianjournalism, hir.ma, csaladvilag