5.8 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekKülföldA gyáva ISIS dzsihádisták mecsetekben bújkálnak, és kétségbeesetten kísérelnek menekülni Putyin bombázói...

A gyáva ISIS dzsihádisták mecsetekben bújkálnak, és kétségbeesetten kísérelnek menekülni Putyin bombázói elől

Az Iszlám Állam (ISIS) gyávái rettegnek, hogy levadásszák őket Putyin bombázói, és most mecsetekben bújkálnak, hogy az ártatlan hívőket élő pajzsként használják.

A reszkető dzsihádisták rákaptak arra, hogy imádkozó családok mögött lapuljanak meg, miután az orosz légicsapások megsemmisítették tucatnyi előretolt állásukat, csupán halottakat hagyva maguk után.

Drón felvételek láttak napvilágot, melyek azt mutatják, hogy ISIS harcosok parkolnak katonai járművekkel egy mecset mellett Szíriában, ahol tudják, hogy nem támadhatják őket nagy számú polgári áldozat nélkül.

Katonai tisztviselők arra figyelmeztettek, hogy a kétségbeesett fanatikusok terror cselekmények elkövetéséhez is folyamodhatnak – köztük a mecsetek bombázásához – melyekért az orosz repülőgépeket lehetne hibáztatni, hogy ezzel segítsenek fölélénkíteni gyengélkedő moráljukat.

Igor Konashenkov orosz védelmi miniszter szóvivője elmondta: „A mérsékelt lázadók nem bújnának el civilek mögé élő pajzsként használva őket, azonfelül nem összpontosítanának páncélos járműveket a vallásos intézmények boltívei alatt.”

„Mindezen intézkedések a terroristák azonosító jegyei.”

Ezen nyilatkozatok annak a legújabb példái, hogy Putyin menekülésre kényszerítette az ISIS-t, és miután útnak indította a leghalálosabb különleges gyilkoló erejét, hogy levadásszák a bujkáló dzsihádistákat.

Oroszország az elmúlt napokban több mint 50 légicsapást mért az ISIS-re, megsemmisítve egy kulcsfontosságú irányító központot, és egy öngyilkos öveket készítő üzemet.

Az orosz helyettes védelmi miniszter Anatolij Antonov egy katonai eligazításon újságíróknak elmondta, hogy a dzsihádisták egyre elkeseredettebbek lesznek hazájuk megsemmisítő bombázása miatt.

Az orosz védelmi minisztérium által nyilvánosságra hozott alábbi drón felvétel azt mutatja, hogy az ISIS katonai járművekkel parkol egy szíriai mecset mellett.

Forrás: http://ujvilagtudat.blogspot.hu

 

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem