Image default
Állatvilág

A gazdák felelősségére figyelmeztetnek szilveszterkor

forrás: MTI

Több háziállat is megijed szilveszterkor a pirotechnikai eszközök fény- és hanghatásaitól. Emiatt több állat elszökik otthonról, sokan az autók elé kerülnek. A gazdáknak személyes felelősségük megakadályozni a bajt.

 A gazdák felelősségére figyelmeztetnek szilveszterkor1

 

A háziállatok szilveszteri védelmére hívja fel a figyelmet csütörtöki, szilveszteri számában több napilap.

A Magyar Nemzet kiemelte: több háziállat is megijed a pirotechnikai eszközök fény- és hanghatásaitól. Emiatt több állat elszökik otthonról, sokan az autók elé kerülnek. Kozma Tamás, a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság állat-egészségügyi szakszolgálatának szakmai vezetője a lapnak nyilatkozva azt mondta: a gazdáknak “személyes felelősségük megakadályozni a bajt”. Akár annak árán is, hogy szilveszter éjszakáján maguk is otthon maradnak – tette hozzá a szakember.

A Népszava felidézte, hogy 2013. január elsejétől kötelező minden 4 hónapnál idősebb kutyába mikrocsipet ültetni, és ezzel regisztrálni az országos adatbázisban. Ennek kapcsán felhívták a figyelmet, hogy a Vigyél Haza Alapítvány idén a főváros 25 pontján telepített, bárki számára könnyen elérhető mikrocsip-leolvasót.

A kutyakereső emellett – mint írták – elérhető az interneten, okostelefonokra pedig külön alkalmazás is letölthető hozzá. A kezdeményezéshez több étterem és más intézmény is csatlakozott. A kutyakereső alkalmazás letöltésével lehetőség van az állat adatainak megadására, az elveszett gombra kattintva pedig értesíthetik az esetről a körzetben lévő valamennyi alkalmazáshasználót.

A www.ebangyal.hu oldalon pedig rákereshetnek az elveszett vagy már megtalált kedvencekre – fejtette ki a Népszava.

 

Hasonló hírek

15 tonna elefántcsontot égettek el Kenyában

info

Menekülő pónit fogtak be a Mecsek-oldalban Pécsett

info

Senki sem akarja ezt a kutyát örökbe fogadni amit a kislány tesz attól elolvadunk

Mazsi